Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

A WHO küldöttsége látogatást tett a vuhani piacon

Létrehozva:

A küldöttség alig több mint egy órát tölthetett a helyszínen. 

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) koronavírus-világjárvány eredetét kutató szakértő csoportja vasárnap ellátogatott az azóta bezárt vuhani Huanan piacra, ahonnan az első koronavírus-fertőzötteket jelentették.

A szakértő csoport megerősített biztonsági intézkedések mellett érkezett a Huanan piacra, ahol úttorlaszokat is emeltek a piacot körülvevő magas kék kerítés elé, és a konvoj körülbelül egy órával később távozott. A szakértők nem válaszoltak az újságírók kérdéseire. A szakértők számára a kéthetes karantén csütörtökön járt le, azóta kórházakat és piacokat látogattak meg, megtekintették Vuhannak a vírus elleni harcáról készült kiállítást is. Az intézkedések között szerepelt a 11 milliós közép-kínai város 76 napos karanténja.

A WHO pénteken közölte, hogy a kutatócsoport tagjai csak a kínai partner által szervezett látogatásokon vehetnek részt, és nem lesz semmilyen a kapcsolatuk a helyi közösség tagjaival az egészségügyi korlátozások miatt. A csoportnak a helyszínen végzett kéthetes programját nem ismertették részleteiben, és a szigorúan ellenőrzött látogatásról tudósító újságírókat is távol tartják a kutatóktól.

A Huanan Tenger Gyümölcsei Nagybani Piac nyilvános látogatása korlátozott, amióta a tavaly januárjában a piacot bezárták. Tudósok először azt feltételezték, hogy a vírus a piacon árult élő vadállatokról terjedt el, de ezt később elvetették. A bezárás előtt több száz pult működött itt, ahol húst, tenger gyümölcseit és zöldségeket árultak.

„Nagyon fontos helyszínt látogattunk ma meg” – írta Twitter-üzenetében Peter Daszak, az amerikai Ökoegészségügyi Szövetség zoológusa, a WHO-csapat tagja. „Nagyon tanulságos és fontos csoportunk tagjai számára, hogy megértsük a Coviddal kapcsolatos járványügyi kérdéseket arra vonatkozóan, hogyan kezdett elterjedni a vírus 2019 végén”.

A piaccal kapcsolatba hozható első négy rejtélyes tüdőgyulladásos megbetegedés után bezárták a piacot. Szakértők szerint a Huanan piac még mindig szerepet játszik a vírus eredetének követésében, mivel az első fertőzési gócot itt azonosították.

A kínai hatóságok igyekszenek kisebbíteni a külföldi kutatók misszióját. „Ez nem vizsgálat” – jelentette ki pénteken Csao Li-csian, a külügyminisztérium egyik szóvivője, aki elutasította, hogy országát okolják a világjárvány miatt. Egyetlen szakértői látogatás vélhetően nem fogja feltárni a SARS-CoV-2 nevű vírus eredetét. Az egyik elmélet szerint egy vadorzó fertőzhetett meg kereskedőket, akik tovább vitték a vírust Vuhanba. A kínai kormány több teóriát is felállított, az egyik szerint a vírus által fertőzött fagyasztott tengeri gyümölcsök importjával kerülhetett a vírus Kínába, amit a nemzetközi tudósok és hivatalok elutasítottak – írta az AP amerikai hírügynökség. A kutatócsoport látogatását eredetileg január elejére tűzték ki, de Kína többször is elhalasztotta azt, amivel kiváltotta a WHO főigazgatója nyilvános bírálatát. A főigazgatót Donald Trump akkori amerikai elnök Kína iránti elfogultsággal vádolta  – emlékeztetett a Reuters brit hírügynökség.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink