Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Nagyvilág

Koronavírus: a világ nem tanult a tragédiákból

Létrehozva:

Tömeges hamvasztóhely az indiai Bangalor szélén 2021. május 3-án. | Fotó: MTI / EPA / Dzsagadis Nv

A járvány második éve az egyenlőtlenségről szólt, valamint arról, hogy a világ vezetői nem értették meg: kölcsönösen függünk egymástól. 

A nemzetközi közösség nem tanult a koronavírus-járványból, amely rámutatott az egyenlőtlenségre, a megosztottságra és a felelősségvállalás hiányára – írta jelentésében a világ egészségügyi válsághelyzetekre való felkészültségét monitorozó Global Preparedness Monitoring Board (GPMB) kedden.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Világbank által 2018-ban létrehozott független csoport a berlini World Health Summit elnevezésű tanácskozás zárónapján ismertette beszámolóját – jelentette az MTI.

 A világjárvány első évét az határozta meg, hogy nem sikerült komolyan venni a felkészülést az egészségügyi válsághelyzetre és tudományos alapon gyorsan reagálni rá – mutatott rá a szervezet. A második év már az egyenlőtlenségről szólt, valamint arról, hogy a világ vezetői nem értették meg: kölcsönösen függünk egymástól.   

A nemzetközi közösség nincs abban a helyzetben, hogy a közeljövőben véget vessen a koronavírus-járványnak vagy elkerüljön egy hasonló helyzetet – vélekedtek a grémium szakértői.

A járvány emberéletek millióit követelte és a különböző országok még mindig nem találtak közös megoldást a kihívásokra. Az, hogy valaki beoltathatja-e magát a koronavírus ellen, nem rászorultságától függ, hanem attól, hogy hazája hozzá tudott-e jutni a vakcinához.

A jelentés bevezetőjében a szervezet szenegáli társelnöke, Elhadj As Sy kiemelte, hogy az oltóanyag kifejlesztésének gyorsasága méltán töltheti el büszkeséggel a világot. „Azonban mélységesen szégyellnünk kell magunkat számos tragédia, a vakcinák felhalmozása, a szegényebb országokban tapasztalt, kétségbeejtő oxigénhiány, az oktatástól megfosztott gyermekek, valamint a sérülékeny gazdaságok és egészségügyi rendszerek összeomlása miatt” – tette hozzá.

„Sem normálisnak, sem elfogadhatónak nem tekinthető, hogy a koronavírus több millió halálos áldozatot szedett, de sajnos kevés bizonyíték utal arra, hogy levontuk a megfelelő tanulságot ebből a világjárványból” – figyelmeztetett

A jelentés szerint alapvető félreértés, hogy a szolidaritás csak arról szól, hogy jót akarunk a gyengébbeknek, és segítünk rajtuk. A fogalom sokkal inkább a mindenkit megillető tisztességes bánásmódot és a bolygó lakóinak közös érdekét takarja.

„A gazdag országok orvosi eszközöket adományoznak ahelyett, hogy támogatnák a vakcinagyártói kapacitások kiépítését, megosztanák a technológiát és elfogadnának egy tisztességesebb szabadalmi szabályozást” – írták a szakértők.

Legnépszerűbb cikkeink