Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Magyar Narcos – 17 milliárd forintot ért a Kőbányán lefoglalt heroin

Létrehozva:

A magyar kriminalisztika történetének eddigi legnagyobb kábítószer fogását nemzetközi együttműködés keretében, a Terrorelhárítási Központ segítségével hajtották végre a készenléti rendőrök. A Fővárosi Főügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetést is indítványoz az ügyben.

A vádirat lényege szerint egy 57 éves, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt többszörösen büntetett, magyar-török kettős állampolgár férfi 2019. áprilisi szabadulása után azonnal újabb kábítószer-szállítmányok Magyarországra hozatalát kezdte szervezni. A férfi összeismerkedett egy 49 éves, kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó magyar férfival, aki vállalta, hogy a cége nevében Törökországból, Szlovénián keresztül Magyarországra fog heroint csempészni. A leplezés érdekében a bűntársak beszereztek egy fóliatekercselő gépet és béreltek egy raktárat. A kábítószert külföldön fóliatekercsekben kialakított rejtekhelyekbe rejtették el. A 49 éves férfi a cégével 2019. szeptemberében 730 kilogramm heroint tartalmazó fóliatekercs szállítmányt rendelt meg, a kábítószert azonban a szlovén hatóságok felfedezték.

A külföldi hatóság az információt az Europolon keresztül átadta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodának, amely példa értékűen részt vett a nemzetközi akcióban.

A szlovén társszerv a konténerből 661 kilogramm kábítószert lefoglalt, majd a szállítmányt tovább engedte. A művelet a Fővárosi Főügyészség és a szlovén Koperi Ügyészség együttműködése mellett zajlott, amely az Eurojust (az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynöksége) nemzeti szekcióinak gyors és hatékony segítségével valósult meg.

A szállítmány – a hatóságok által leplezetten ellenőrzött szállítás mellett – Budapestre, egy X. kerületi raktárba 2019. november 5-én érkezett meg, azonban már nem kerülhetett feketepiaci forgalomba, mert a Terrorelhárítási Központ professzionális műveleti egysége és a Készenléti Rendőrség bevetési rendőrei rajtaütöttek a 49 éves férfin, illetve a kábítószert lefoglalták. A Nemzeti Nyomozó Iroda ezt követően lefolytatta a nyomozást.

A Fővárosi Főügyészség a két férfi ellen – a magyar-török állampolgárral szemben távollétében – jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kereskedelem bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken.

A kábítószerkereskedelem bűntettének ezt a minősített esetét a törvény öttől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegeti. Az ügyészség a távollevő vádlottal szemben életfogytig, társával szemben határozott ideig tartó fegyházbüntetésre ítélést indítványoz.

A 49 éves férfi letartóztatásban van.

Legnépszerűbb cikkeink