Magyarország
Mérsékelten napos idő lesz, havazás is jöhet
Délelőtt a keleti megyékben is megszűnnek a záporok, és csökken a felhőzet.
Napközben az ország nagy részén szakadozott, gomolyfelhőzetre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel, elvétve záporral, hózáporral, de helyenként tartósabban felhős, párás maradhat az idő – írja előrejelzésében a met.hu.
Késő délutántól dél felől megnövekszik, később meg is vastagszik a felhőzet. Az élénk északnyugati szelet időnként erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet +2 és +8 fok között valószínű. Késő estére +2 és -3 fok közé hűl le a levegő.
A délnyugatról északkelet felé áthelyeződő záporos, hódarazáporos csapadékgócokból esetlegesen egy-egy zivatar is kialakulhat a hajnali órákig.
Éjszaka az Észak-Dunántúlon, Dunántúli-középhegységben szórványosan számíthatunk vegyes formában havas esőre, hózáporokra, hódarazáporokra, 1, 2 cm hóval. Késő este, éjszaka a kevésbé felhős, szélcsendes tájakon (nagyobb eséllyel nyugaton, délnyugaton) foltokban sűrű köd kialakulása várható, majd csütörtökön napközben fokozatosan javulnak a látási viszonyok.
Csütörtök napközben az alkalmazott kritériumoknak megfelelő veszélyes időjárási jelenség nem várható.
-
Kiemelt hírek2024.04.26. 1:58
4 százalékkal drágább itthon a benzin, mint a régióban
-
Kiemelt hírek2024.06.24. 10:25
Utolsó perces góllal győzött a magyar válogatott a skótok ellen, egyelőre továbbjutásra állunk
-
Kiemelt hírek2024.04.22. 9:55
Újít a Google Maps
-
Kiemelt hírek2024.04.24. 9:41
Változást tervez a kormány a jogosítvány megszerzésével kapcsolatban