Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

KSH: Nőtt a születések száma 2020-ban

Pesti Hírlap

Létrehozva:

Képünk illusztráció / Forrás: Shutterstock

A 2010-es évek után 2020-ban, a koronavírus-járvány okozta nehéz időszakban is nőtt a születések száma Magyarországon – mondta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke szerdán a Kossuth rádió A nap kérdése című műsorában.

A KSH elnöke hozzátette, a teljes termékenységi arányszám is folyamatosan emelkedik 2011 óta: akkor 1,23 volt a termékenységi ráta, 2020-ban 1,56.

Felidézte: a magyar demográfiai viszonyok az 1960-as évektől egyre rosszabbak. Az 1980-as évek óta pedig ténylegesen folyamatosan csökken a magyar népesség. A magyarországi demográfiai krízis elővetítette, hogy belátható időn belül nagyon le fog csökkenni a lakosság száma. Ezt a helyzetet különböző demográfiai csomagok tudják befolyásolni, de egyik sem önmagában – hangsúlyozta.

A KSH elnökét kérdezték az idei népszámlásról is. Elmondta: az első népszámlálás 1870-ben volt, a mostani lesz a tizenhatodik. Az előző népszámlálásnál még voltak papír alapú kérdőívek, ilyenek idén már nem lesznek. Csak informatikai eszközökön (például laptopon, tableten, okostelefonon) lehet kitölteni a kérdőívet.

Megjegyezte: azért is szeretnének minél több lehetőséget az elektronikus kitöltésre, mert esetleg még májusban is nehezíthetné a személyes összeírást a pandémia. 2011-ben a lakosság 20 százaléka választotta az online kitöltést. Bízik abban, hogy idén lényegesen többen választják majd ezt a lehetőséget.

Kiemelte: a népszámlálásban való részvétel a törvény által előírtan kötelező. Aki nem hajlandó részt venni, azt szankcionálni lehet. Aki nem tölti ki a megadott időben online módon, azokat kérdezőbiztosok keresik fel. Ők szintén tabletre rögzítik majd az adatokat.

A digitalizáció más szempontból is szerepet kap a népszámlálásban. Idén ugyanis már a digitális kompetenciára is rákérdeznek. Újdonság lesz továbbá, hogy a népszámlálás során más adatbázisokat is felhasznál majd a KSH.

Vukovich Gabriella kitért arra is, hogy a technológiai fejlődést az adatgyűjtésben és -feldolgozásban is kihasználják. Kísérleteznek a “big data” felhasználásával, vagyis az interneten rendelkezésre álló információk gyűjtésével. Ezen felül a mesterséges intelligencia különböző alkalmazásait is elkezdték kutatni és kísérleti módon alkalmazni – mondta.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink