Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

A palesztinok megérdemelnek egy fővárost – mondta az izraeli védelmi miniszter

Létrehozva:

Benjámin Netanjahu Forrás: Wikipedia

Ganz szerint az izraelipalesztin konfliktus megoldása nélkül nem lehet teljes a béke.

Benny Ganz védelmi miniszter egy szaudi újságnak adott nyilatkozatában fejtette ki, hogy Mahmoud Abbásznak vissza kell térnie a tárgyalóasztalhoz, és ugyan Izrael nem térhet vissza az 1967-es határokhoz, de lehetséges volna területcsere a palesztinokkal – számol be az izraeli 12-es hírcsatorna, szemlézte a Neokohn.

Ganzzal Szaúd-Arábia egyik legnagyobb napilapja, a Al-Sharq Al-Awsat készített interjút. A Kék-Fehér párt vezetője minden bizonnyal kilép a Benjamin Netanjahu vezette kormányból, felmondva a koalíciós megállapodást, ezzel új választásokat kezdeményez a zsidó államban.

Ganz az interjúban elmondta, hogy nem lát teljes békét az izraeli–palesztin konfliktus megoldása nélkül.

„A palesztinoknak joguk van, hogy függetlennek érezzék magukat és megfelelő gazdaságot működtessenek”

– mondta Ganz.

Az izraeli-palesztin konfliktus egyik gyújtópontjának, Jeruzsálemnek kérdésével kapcsolatban Ganz elmondta, hogy

„Jeruzsálemnek egységesnek kell maradnia, de abban helyet kell biztosítani egy palesztin főváros számára is. Mahmoud Abbásznak csatlakoznia kell a békefolyamathoz, nem szabad lemaradnia. Azt szeretném, hogy a palesztinok részt vegyenek a békefolyamatban. A palesztinok megérdemelnek egy fővárost.”

Legnépszerűbb cikkeink