Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Becsapódó repülő sem tud katasztrófát okozni az egyik japán atomerőműben

Létrehozva:

A Sendai atomerőmű látképe / Fotó: world-nuclear-news.org

Terrorbiztossá alakították a szigetország harmadik legnagyobb erőművét.

Üzembe helyezték kedden Japán első olyan atomreaktorát, amely képes kivédeni egy terrortámadást is – közölte a létesítmény üzemeltetője.

A Kyushu Electric Power tájékoztatása szerint kedden befejeződött a Sendai atomerőmű „terrorbiztossá” átalakított reaktorának utolsó ellenőrzése is, a létesítményt üzembe is helyezték, már áramot termel.

A Kjúsún, japán harmadik legnagyobb szigetén lévő erőmű egyes blokkját úgy építették át, hogy maradéktalanul megfeleljen a legmagasabb szintű biztonsági előírásoknak, amelyeket a Fukusima-1-es atomerőműben 2011 tavaszán történt katasztrófát követően vezettek be. A létesítmény kibírja egy eltérített nagy utasszállító repülőgép becsapódását is. Az atomerőműben diverzáns akciók kivédésére fejlesztett berendezések is vannak, de ezeket nem tárják a nyilvánosság elé.

Japánban egyelőre ez az egyetlen, emelt szintű biztonsági előírásoknak megfelelő energiablokk. Úgy tervezték, hogy az atomerőműből semmilyen körülmények között ne kerülhessen sugárszennyezés a környezetbe.

Hasonló biztonsági jellemzői lesznek az atomerőmű második, december végén üzembe helyezendő reaktorának is, amelynek teljesítménye ugyancsak 890 megawatt lesz.

Japánban a Sendaiban lévő atomerőmű egyes reaktorán kívül csupán a Genkaiban lévő atomerőmű két reaktora üzemel, ugyancsak Kjúsú-szigetén. A többi atomerőművet leállították műszaki ellenőrzésre, vagy azért nem működnek, mert nem felelnek meg a fukusimai atombaleset után előírt biztonsági követelményeknek. A fukusimai katasztrófáig Japánban 54 atomreaktor működött, amelyek az ország energiatermelésének harmadát adták.

A tokiói kormány azt tervezi, hogy fokozatosan növeli az üzemelő atomreaktorok számát.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink