Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

George Clooney: Harcba keveredtem Orbán Viktorral

Létrehozva:

Forrás: Denis Makarenko / Shutterstock

A színész szerint azért éri meg szembeszállni Orbánnal, hogy a gyermekei egy jobb világban élhessenek majd. 

A színész alapvetően az új filmjével kapcsolatban adott interjút a The Guardiannek, de közben szó került Orbán Viktorról is. Clooney úgy fogalmazott, hogy „harcba keveredett” a magyar kormányfővel. 

A dolog úgy került szóba, hogy az új filmje 30 évvel később játszódik, és a színész szerint ez az aktuális események előremutatója lehet, amibe beletartozik a klímaválság, járvány és a polgári szabadságjogok pusztulása, amit szerinte olyan jobboldali alakok testesítenek meg, mint Orbán Viktor. A lap szerint a magyar kormány Clooney-nak küldött közleményét a színész boldogan fogadta.

„A korrupciót leleplező embereket börtönbe zárják, a bűncselekményeket elkövető emberek szabadok” – mondta Clooney, majd hozzátette, hogy a gyerekei jövője miatt szólal fel olyan emberek ellen, mint Orbán.

„Egy olyan időszakban, amikor ezek az őrültségek történnek, biztos akarok lenni abban, hogy majd azt mondhatom nekik: ezeket a dolgokat tettük, hogy szembeszálljunk ezzel a történelmi pillanattal. Nemcsak azért, hogy büszkék legyenek, hanem azért is, hogy egy jobb világban éljenek.”

Legnépszerűbb cikkeink