Nagyvilág
Tüntető tömegbe hajtott egy nő New Yorkban
Hat ember megsérült, a sofőrt gondatlan veszélyeztetéssel vádolják.
Gondatlan veszélyeztetéssel vádolták meg azt a nőt, aki pénteken New Yorkban tüntető tömegbe hajtott a kocsijával – írja a BBC helyi rendőrségi forrásra hivatkozva. Manhattanben a Black Lives Matter mozgalom által támogatott nagyjából ötven fős tüntetésén gázolt el hat embert a jármű.
Számos embert kórházba szállítottak, bár a sérülések egyike sem volt életveszélyes – közölte a rendőrség. A gépkocsit vezető nőt a rendőrség őrizetbe vette és kihallgatta.
A Guardian cikke szerint a közösségi médiában megjelent beszámolók zavarosnak írják le a helyzetet. Az egyik videón – írja a lap – az autó köré gyűlő tüntetőket lehet látni, amint az lassan behajt a kereszteződésbe, aztán a kocsi hirtelen felgyorsult, elsodorva az előtte állókat.
„A manhattani kerületi ügyészséggel folytatott első vizsgálat után a jármű üzemeltetőjét gondatlan veszélyeztetéssel vádolják” – számolt be a Twitteren szombaton a New York-i rendőrség.