Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Féltékenységből szúrhatta le osztálytársát a 14 éves Rajmund

Létrehozva:

Szerdán délelőtt késelte meg egy iskolatársát a 14 éves diák Tatabányán.

Féltékenységből késelhetett a 14 éves fiatal Tatabányán, írja a Blikk. A lap több helyi forrásra hivatkozva azt írta, hogy nem volt előjele a Bolyai János Általános Iskolában történt támadásnak.

“Egy csaj miatt pattantak össze. Ugyanazt a lányt szerették, az utóbbi időben rengeteg volt a feszültség közöttük. Úgy tudom, a szúrás előtt Rajmund félrehívta a másikat a terem egyik sarkába, hogy beszéljenek. Aztán a többiek azt látták, hogy az áldozat ordít, majd rohan a folyosóra – idézte fel az esetet a lapnak az egyik szemtanú.

“Először azt hittük, hülyéskednek, de aztán azt ordította, hogy ‘mentsen meg valaki, mert meghalok!” – tette hozzá.

Az eset szerda délelőtt történt. A tanárok a késelés után rögtön riasztották a mentőket. A feltételezett tettest őrizetbe vette a rendőrség, és kezdeményezték a letartóztatását. Az áldozat súlyos sérüléssel fekszik kórházban.

Legnépszerűbb cikkeink