Kiemelt hírek
Égbekiáltó nemi aránytalanságok az irodalomban
A magas presztizsű irodalmi díjakat kapó szerzőknek mindössze 20 százaléka volt nő az elmúlt 15 évben – derült ki egy friss kutatásból. Erről is volt szó egy, a Szépírók Társasága által szervezett konferencián pénteken.
Első olvasásra talán nem tűnik izgalmasnak az irodalmi díjak nemek közötti megoszlása. Mégis az: az irodalmi díjak a művészeti teljesítmények mérőeszközeiként szolgálnak, másképpen szólva, elismeréseként. Ha ebből az egyik nem aránytalanul kevesebbet kap, az problémát jelezhet.
Az ezzel kapcsolatos furcsaságnak – és talán mondhatjuk, igazságtalanságnak – eredtek a nyomába a Szépírók Társasága szervezetén belül nemrég megalapított Női Érdekvédelmi Munkacsoport tagjai. A kutatásban 13 jelentős hazai irodalmi díjat vizsgáltak meg az elmúlt 15 évből abban a tekintetben, hogy milyen is volt a nemek aránya a díjazottak és a kuratóriumok tagjai között. Vizsgálták továbbá azt is, hogy az 5 nagy szépirodalmi kiadó által kiadott művek szerzői között milyen volt a nemek szerinti megoszlás az elmúlt 5 évben.
Ennek alapján a kiadott 449 irodalmi díjból 365-öt érdemeltek meg férfiak, és mindössze 85-öt nyerhettek el női szerzők. A kutatást végzők a magyar kiadók adatait vizsgálva arra jutottak, hogy a szerzőknek mindössze 29 százaléka volt nő, a többi férfi. A legkisebb aránytalanságot egyébként az Európa Kiadónál találták, ott 66:33 volt az arány a férfiak javára.
A kutatás kiemeli, mindez csak a jéghegy csúcsa, hiszen nagyon sok szűrőn kell átmenni ahhoz, hogy ezekhez a kiadókhoz bejusson egy szerző, és ezeken a szűrőkön már eleve sok nő lemorzsolódik. Máshol sem sokkal jobb a helyzet egyébként, mint itthon. A kutatás bemutatja a Women in Literary Arts nevű amerikai szervezet 2017-es felmérését is, amely a 15 legnagyobb amerikai irodalmi folyóiratnál vizsgálta a nemi megoszlást. A kutatás szerint az Egyesült Államokban az adott időszakban 40 százalék körül volt a női szerzők által publikált művek száma.
kzs
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt