Kiemelt hírek
Életveszély az Attila úton – de miért?
Immár fél éve élet- és balesetveszélyes manőverre kényszerülnek a gyalogosok a budai Attila úton: egy néhány tíz méteres szakaszon a járdáról lelépve, az ötös busszal osztozva a külső forgalmi sávban kell baktatniuk, akár babakocsival is.
Sőt, azzal leginkább, mert egy gyalogos élével még csak-csak átslisszol az akadályok között, gurított gyerekkel viszont mindenképpen az autók között kell kerülni a járdán szabályosan parkoló autókat, illetve egy építkezéshez emelt kerítést. A járdán uralkodó állapotokról egy olvasónk levele alapján magunk is meggyőződtünk.
A 47-es szám alatti társasház elé idén márciusban húzták fel a palánkot. Olvasónk elmondása szerint tulajdonostársként többször próbálta kideríteni a közös képviselőtől, miért kerítették el a járdát, miután állítása szerint a palánk mögött munka sosem folyik. De leginkább azt szerette volna elérni, hogy bontsák el a balesetveszélyes építményt.
Olvasónk szerint az elmúlt fél évben mindössze pár alkalommal láttak ott munkásokat, akik veszélyesnek ítélt homlokzatdarabokat távolítottak el a házról.
A társasház közös képviselője éppen erre, vagyis veszélyelhárításra hivatkozva tartja elkerítve a járdát. Ez abból az levélből derült ki, amelyet lapunk az első kerületi polgármestertől kapott válaszként az üggyel kapcsolatos kérdéseinkre.
V. Naszályi Márta azt is írta, hogy az önkormányzat munkatársai már márciusban észlelték és dokumentálták is a kerítés létezését, meg is keresték a közös képviselőt, aki ekkor hivatkozott először veszélyhelyzet elhárításra – amelyhez állítása szerint nem kell területfoglalási engedély, illetve ugyanezen ok miatt gyalogos forgalomtechnikai tervvel és hozzájárulással sem rendelkezett. A kerület ekkor értesítette a Fővárosi Önkormányzat I. kerületi ügyeket intéző kollégáját, ugyanis az Attila út hiába van az első kerületben, fővárosi kezelésű út, így ott intézkedési joga csak a fővárosnak van, a kerület mindössze dokumentálhat és bejelenthet.
Miután elvileg véget ért a veszélyhelyzet, a kerületi önkormányzat munkatársai ismét kivonultak dokumentálni, de
a kerítés még mindig állt, munkavégzés viszont továbbra sem folyt,
így nem tudták meg, meddig szükséges még a lezárás.
A kerületi hatóság részéről legközelebb szeptemberben tudtak kapcsolatba lépni a ház közös képviselőjével, aki ekkor még mindig fenntartotta, hogy veszélyhelyzet van, arra a kérdésre pedig, hogy miért nem dolgozik senki a helyszínen, azt felelte, nem talál olyan szakembert, aki az épület stukkóinak rögzítését vállalná.
Olvasónk elmondása szerint valósággal menekül előle a közös képviselő, akivel már hónapok óta nem tudott beszélni. Levélírónk azt mondja, lenne mit javítani a házon, a kapu és a lábazat nagyon rossz állapotban van, ahogy a homlokzat maga is, de szerinte amihez kéne, ahhoz hozzá sem nyúlnak. A kerületi polgármester tájékoztatása szerint az ügy legalább két hónapja a Fővárosi Önkormányzatnál van, valószínűleg szankciókat fognak kivetni a társasházra. A Főpolgármesteri Hivatal lapzártánk utánra ígért tájékoztatást.
Fekete Norbert
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt