Barátok közt: elérkezett hát a búcsú

Az RTL Klub elköszön egyedülálló sorozatától. Az indok egyszerű: kifulladt, nem nézik. 22 év után fejezik be a gyártását. Emlékezünk.

Villany leó!

Először általános iskolásként, egy osztálytársamnál néztem bele a Barátok köztbe, akkoriban jó időre a tévé elé szögeztek a hétköznapi karakterek, és persze Kinga szépsége. Alig hogy felvettem a történet fonalát, a tizedik évad végén máris leütötték, és egy furgonba tuszkolták szívem választottját, egész nyári szünetben izgulhattam, vajon túléli-e étlen-szomjan az elhagyatott épületben. Egy évvel később már a medencébe pottyant Botondért izgultam, akit Zsolt, amolyan Böde Dani-mozdulattal egyszerűen a medencébe dobott, később pedig azt is a sorozatból – vagyis Lacitól – tanultam meg, mi az az axolotl. Lehetett szeretni, vagy utálni, de a Barátok közt évtizedes pályafutása során fogalommá nőtte ki magát. Géza szavaival élve: „Villany leó!”

vá

Az 1954. rész

Az első komoly barátnőmmel kattantunk rá az akkor induló modern, a kissé pókhálós Szomszédok után üdítően frissítő családi szappanoperára. Sok évvel később megkerestek engem egy szöveges epizódszerepre. Akkor már nem tudtam eldönteni, ciki-e, vagy megtiszteltetés a lehetőség. A forgatáson imádtam látni a kulisszákat, a Rózsa Bisztró papírmasé bejáratát, a semmibe nyíló ajtókat. Egy főszereplő srác haverját alakítottam, átverést eszeltünk ki egy másik haver ellen. A szövegemet mantrázva teljesen átszellemültem, úgy éreztem, egyetlen küldetésem, hogy sikerre vigyem az 1954. részt. Ötletet is adtam a rendezőnek, aki hidegen megkért, hogy fogjam be, szereptévesztésben vagyok. Egyetlen bakival megúsztam, de részese lehettem a magyar filmtörténelemnek.

td

Megérte

Mondhatnám, hogy nem vagyok sorozatnéző, jól hangzana, éppen csak nem lenne igaz. Azt is mondhatnám, hogy soha nem néztem a Barátok köztöt, szintén menő lenne, de hazudnék. A hírverés miatt nagy izgalommal vártam, hogy jön valami új, a modern Szomszédok, egy friss Szabó család. Nagyjából három részen át tűrtem, ahogy a (nem is teljesen ismeretlen) színészek a súgógépről rosszul hangsúlyozva felolvasott szövegekkel igyekeznek belerángatni a történetbe. Később szúrópróbaszerűen belenéztem, hogy javult-e a helyzet, és láttam a fejlődést: időnként már volt hangsúly, volt színészi játék. Későn. Akkor már nem érdekelt, de a buszon, a metrón, a kisboltban (azaz mindenhol) hallhattam, mi történt Berényiékkel az előző este. Tényleg nem szerettem. Viszont annyian igen, hogy megérte leforgatni.

csd

Sosincs vége

Sosem néztem a Barátok köztöt, mégis éveken keresztül tudtam, mi történt épp a legújabb epizódban. Az én korosztályom még kevesebbet internetezett, viszont sokkal többet tévézett. A suliban pedig folyamatosan megvitattuk a látottakat, percről percre elemeztük a Csillag születiket, az Irigy hónaljmirigyet, no meg a Barátok köztöt. Az én szüleim viszonylag elitisták voltak abban, hogy milyen filmeket, műsorokat nézhetek: a Ryan közlegény megmentése elé már nyolc évesen leültettek, a Barátok köztről viszont úgy vélték, “káros a gyereknek”. Így csak az iskolában, a többiektől hallgathattam Vili bácsi, Magdi anyus, meg annak a kopasz fickónak a kalandjait, akinek elfelejtettem a nevét, de aki a KFT volt. Mintha csak egy tűz körül elmondott mese lett volna az egész, amiről senki nem tudta, mikor kezdődött, de sosem érhetett véget.

mm