Kiemelt hírek
Otthonban élőktől tagadták meg a szeretteikkel való találkozást
Egyszer sem találkozhattak szüleikkel szociális otthonokban lakó, fogyatékkal élő fiatalok a három hónapos tavaszi veszélyhelyzet idején, de szeptember óta szintén sokakat kényszerítenek teljes elszigeteltségre – hívta fel a figyelmet a TASZ. A jogvédő szervezet idén nyáron kétszer is ombudsmanhoz fordult, mert sérült a bentlakásos intézményekben élők kapcsolattartáshoz való joga.
A szociális intézetekben lakóknak a koronavírus-járvány első hulláma alatt három és fél hónapig kellett szinte hermetikusan elzárva élniük: volt, akit családtagja temetésére sem engedtek ki. Bár a szociális otthonok gócpontjai lehetnek a járványnak, a kapcsolattartás alapvető emberi jog.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) egyik beadványa egy egri szociális otthonról tesz említést, ahol fogyatékosokat és időseket is gondoznak. Az ombudsman megállapította, hogy az intézmény megsértette a lakók testi és lelki egészséghez fűződő jogát azzal, hogy nem biztosította a kapcsolattartás alternatív módjait a lakók és a hozzátartozók között, annak ellenére, hogy a gyermekeknek ez elemi szükséglet. Volt, ahol online kapcsolatra sem volt lehetőség.
„Dénesnek hiába adtunk volna telefont, nem tud rajta beszélni” – mondta a Pesti Hírlapnak Domán Zoltán, az egri otthonban lakó súlyosan, halmozottan fogyatékos gyermek édesapja. A 19 éves fiú képtelen önállóan mozogni; pelenkázni, etetni, itatni kell őt. A tavaszi Covid-zárlat idején a szülők minden héten hívták az osztályt, ahol rendre azt a választ kapták, Dénes jól van, épp most evett, alszik stb. „Amikor érte mehettünk, döbbenten tapasztaltuk, hogy súlyosan leromlott az állapota: csont és bőr volt, testét súlyos sebek, felfekvések borították. A dolgozók elárulták, arra utasították őket, hogy a rokonoknak azt mondják, minden a legnagyobb rendben” – számolt be a történtekről az apa, aki korábban arra is kérte a gondozókat, küldjenek legalább egy fotót, videót gyermekéről, de ezt is megtagadták tőle. Arra hivatkoztak, hogy szigorúan tilos képi és hanganyagot kijuttatni az intézményből. A szülők ezután úgy döntöttek, inkább vállalják az otthoni gondozás súlyos terheit. A Gyermekvédelmi Főigazgatóságon az ügy kivizsgálását ígérték a szülőknek.
A TASZ egy pécsi ügyet is jelentett az ombudsmannak, akitől iránymutatást várnak a témában. „Az otthonokban lakók általában nem mernek beszélni a problémáikról, mert félnek az intézményi retorziótól, ami már önmagában elég ijesztő” – mondta el Pataki Veronika, a fogyatékosok önállóságát támogató People First Egyesület vezetője. Szeptember óta a szervezet kerekesszékes alelnöke, Balogh Roland is „fogoly” a teljes látogatási zár alatt működő pécsi otthonban. „Kértük, hogy valamilyen módon találkozhassunk a szüleinkkel, de azt mondták, nem kockáztathatják meg, hogy bejusson a vírus az épületbe” – tájékoztatta lapunkat telefonon a mozgássérült fiatalember. Az intézménybe csomagot is csak zárt dobozban, tartalomlistával lehet beküldeni, amit 3 napig tárolnak, mielőtt a címzettnek adnak. Roland szerint túlzóak az intézkedések, és már tudható, hogy karácsonyra sem engedik haza őket.
„A járvány sem ok arra, hogy intézetben élő embereket hónapokra elzárjanak a külvilágtól. Bár szeptember 7-től újra kijárási és látogatási tilalom van érvényben, a Nemzeti Népegészségügyi Központ határozata alapján nem minősül az intézet elhagyásának, ha a lakók a kertben, udvaron tartózkodnak” – tájékoztatott minket Környei Kristóf, a TASZ Egyenlőségprojekt munkatársa. – „Plexifallal elválasztott szobában – vagy az udvaron, a másfél méteres távolságot betartva, maszkban – biztosítani kell, hogy a rokon beszélgethessen idős édesanyjával” – fejtette ki a jogvédő, aki szerint ez utóbbira is van példa. Szerinte jól látszik az is, hogy a totális karantén sem tökéletes megoldás, hiszen sok idősotthonban így is jelen van a vírus: Budapesten szeptember óta 35 gondozott halt meg.
Az alapvető jogok biztosa megállapította, hogy az otthonban lakók alapjogait nemcsak szükségtelenül és aránytalanul korlátozták az első hullám intézkedései, de a Nemzeti Népegészségügyi Központ határozataiban foglalt jogkorlátozások észszerűtlenek is voltak. A kormány pedig még különleges jogrendben sem korlátozhat jogokat önkényesen. Nyáron például megtörtént az is, hogy úgy tartottak hetekig bezárva mozgássérülteket indokolatlanul, hogy közben már minden más közintézménytípusban szabad volt a mozgás. Környei Kristóf szerint általánosságban elmondható, hogy az intézmények a járvány idejére nem dolgoztak ki alternatív lehetőségeket a kapcsolattartásra, ami orvosolható, ha megvan a segítő szándék.
Kérdésünkre a Fővárosi Önkormányzattól azt a választ kaptuk, hogy a fővárosi fenntartású 11 idősotthonban is látogatási tilalom van érvényben, amely alól csak egy esetben van felmentés: a végstádiumba került ellátottaktól lehet elbúcsúzni személyesen, védőöltözetben. Az intézményekben vezetékes és mobiltelefon, tablet is rendelkezésre áll, a személyzet pedig segít a kapcsolattartás lebonyolításában.
Török Dániel
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója