Nagyvilág
Várhatóan decemberben kezdődik a védőoltások beadása az USA-ban
Az Egyesült Államokban még december közepe előtt megkezdődhet a koronavírus elleni védőoltások beadása – közölte Moncef Slaoui, a kormány által szervezett oltási kampány egyik magas rangú vezetője.
„A tervünk az, hogy az engedélyezést követő 24 órán belül eljuttatjuk a vakcinát az oltási helyszínekre (…), azaz december 11-én vagy 12-én megkezdődhet az oltás” – közölte Moncef Slaoui a CNN amerikai hírtelevízióban.
A Pfizer New York-i székhelyű vállalat és német partnere, a BioNTech pénteken adta be az engedélyeztetési kérelmet az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatalba (FDA). A The New York Times című napilap szerint az FDA a tervei szerint három hétig tanulmányozza a beaványt, ezután vizsgálják meg független szakértők, az ő ülésüket december 10-re tűzték ki.
A Pfizer szerdán jelentette be, hogy 95 százalékos hatékonysággal fejezte be a ribonukleinsav-hírvivő technikán alapuló védőoltása klinikai tesztelésének utolsó szakaszát, és várakozásai szerint idén legalább 50 millió adag vakcinát gyárt, 2021-ben pedig 1,3 milliárd adagot.
Az Egyesült Államokban vasárnap este 12 102 101 igazolt fertőzöttet, 255 953 halálesetet és 4 529 700 gyógyultat tartottak nyilván a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!