Nagyvilág
Egyre több informatikai támadás éri a német kórházakat
Megugrott a kórházak és más rendszerszintű fontosságú intézmények elleni informatikai támadások száma Németországban egy vasárnap ismertetett kormányzati kimutatás szerint.
Informatikai bűnözők 43 alkalommal alkalommal támadták meg a kórházakat január és november között – a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) kérdésére összeállított statisztikák szerint.
Ez több mint kétszeres növekedés tavalyhoz képest, és azt jelenti, hogy majdnem minden hétre jut legalább egy sikeres támadás – emelte ki az adatokat ismertető Frankfurter Allegemeine Sonntagszeitung (FAS).
A vasárnapi lap összeállítása szerint az úgynevezett kritikus infrastruktúra – az ország működéséhez szükséges szolgáltatási hálózat – más elemeit, például energiaszolgáltatókat és vízközmű-üzemeltetőket is egyre gyakrabban érnek támadások. Novemberig 171 esetet regisztráltak, míg tavaly egész évben 121, 2018-ban 62 eredményes támadás történt.
Azonban a növekedés nemcsak az informatikai bűnözés kiterjedésének tulajdonítható, hanem a digitalizáció előrehaladásának is. Egyre több kórházban vezetnek be elektronikus ügyintézési rendszereket, ezért a lehetséges célpontok száma is emelkedik – mutatott rá a FAS.
A kórházak a rendszereik védelmében is fejlődnek, de még nem mindegyik érte el a biztonságos működéséhez szükséges szintet – mondta a lapnak Isabel Münch, a szövetségi informatikai biztonsági hivatal (BSI) szakértője kiemelve, hogy az informatikai fejlesztésre szánt források legkevesebb 15 százalékát a biztonság erősítésére kellene fordítani.
Elmondta, hogy gyakran tapasztalni a támadások számának hullámszerű emelkedését a kritikus infrastruktúra valamely területén. A koronavírus-világjárvány elindulásával a kórházak elleni támadások száma felszökött. Több bűnözői csoport ugyan bejelentette, hogy a járvány miatt megkíméli az egészügyet, de ezekből a fogadkozásokból nem sokat érezni a gyakorlatban – fejtette ki a szakember.
A bűnözők általában úgynevezett zsarolóvírust telepítenek, amely titkosítja az adott rendszer adatait, és a titkosítás feloldásáért pénzt – általában bitcoin kriptovalutát – követelnek.
A kórházak elleni támadások életveszélyesek lehetnek – emelte ki a FAS, felidézve egy szeptemberi düsseldorfi esetet. Az észak-rajna-vesztfáliai tartományi főváros legnagyobb klinikáján szeptember 11-re virradóra egy támadás miatt összeomlott az informatikai rendszer, ezért nem tudtak fogadni egy azonnali ellátásra szoruló beteget, akit a Düsseldorf melletti Wuppertalba kellett szállítani. A beteg meghalt.
Időközben ugyan kimutatták, hogy túlélési esélyei nem lettek volna jobbak, ha el tudták volna látni a düsseldorfi klinikán. A támadás azonban így is annyira súlyos károkat okozott, hogy a papír alapú adminisztrációra átállított sürgősségi osztály 13 napra kiesett a tartományi főváros ellátórendszeréből.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt