Kiemelt hírek
Űrműsoroktól a borválogatásig – a külügy szerződéseiből szemezgettünk
Kikerültek az internetre a KKM 2020-as szerződései, van közöttük ajtóvásárlás 8 millióért, szívultrahang-gép beszerzése, de űrdinamikai tévésorozat létrehozása, illetve magyar űrtechnikai cégek külföldi érvényesülését segítő tanácsadás is.
Közzétette a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a 2020-as szerződéslistáját. Ezeknek értékben legnagyobb tételeiről, a Covid-beszerzésekről – különös tekintettel a lélegeztetőgépekre – már lehetett olvasni, de vannak más érdekességek és különlegességek is a listában. Az árak minden esetben bruttóban értendők.
Vásárolt a KKM a NATO brüsszeli épületébe, az állandó magyar képviselet részére egy minősített ajtót 8,6 millió forintért a Hubel Magyar–Belga Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-től.
Miénk a világűr
Különleges feladatokat kapott a Design Terminál (ez 2017-től Csák János és Böszörményi-Nagy Gergely magáncége, és az állam nagyon szereti foglalkoztatni – az Emmi is támogatta 600 millióval, a Digitális Jólét Program keretében is írt egy 24 milliós tanulmányt): 52 millió forintért az űrtechnikával foglalkozó magyar mikro, kis- és középvállalatok üzletfejlesztését és nemzetközi piacon való megjelenését segítette ennyiért tanácsokkal. Böszörményi-Nagy egyébként Navracsics Tibor korábbi közigazgatási és igazságügyi miniszter főosztályvezető-helyettese volt. Ahogy az 5 milliós közbeszerzési tanácsadói szerződést kapott a Brunus Consortium tulajdonosa, Balczó Barnabás is ott volt a második Orbán-kormány körül, a hvg.hu írta meg róla 2012-ben, hogy Lázár János mellett dolgozott.
Az űrdinamikával kapcsolatban egyébként tévés ismeretterjesztő sorozat is készült a külügy megbízásából 7,6 millió forintért, a Hatoscsatorna igazgatója, Paor Lilla cége dolgozta ki.
18 milliós török nyelvkönyv
Részt vett egy 18 millióból készült hatástanulmányban dr. Szabó László fideszes politikus, a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Magyar Sakkszövetség elnökének cége. Az EdVizor Tanácsadó és Szolgáltató Kft. a külügy belső pályázati rendszerének megújításához készülő tanulmány szakértői kapacitásait biztosította a pénzért.
Mayer Ottilia kommunikációs tanácsadásért kapott 7,5 millió forintot. Ő a KKM sportvonalát erősíti (Menczer Tamás államtitkár is sportriporter volt valaha). Mayer a Duna TV sportosztályán volt, de 2014-ben az M1 Telesportjában is látható volt. Emellett készített dokumentumfilmet az Aranycsapat 2010-ben még két élő tagjáról, a II. Nemzetközi Lovasíjász találkozóról, és A Magyar Hal Napjáról.
A Türk Tanács országainak pedig török nyelvkönyvvel kedveskedett a minisztérium: ezen 18,4 millió forintért dolgozott a Geopress Magazin- és Szaklap Kiadó Zrt. A Baromed Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-től pedig külszolgálati alkalmassági vizsgálathoz szükséges kardiológiai ultrahangos készüléket vett a KKM 18,8 millió forintért.
Néhány luxuskiadás
Gyurta Dániel visszavonult úszóbajnok 11 milliót kapott sportdiplomáciai szolgálataiért, messze nem annyit, mint Gál Helga somelier és magyar bornagykövet azért, hogy szakmai minőségben látogasson minisztériumi vacsorákat: neki 14,3 millió járt.
A listában több borral kapcsolatos kiadás is akad: a Magyar Konyha Magazin például 7,9 millióért szervezett szakácstréninget a külügy számlájára, 2020-as borválogatásukat pedig 11 és fél millióból rakták össze. Ezen felül 6,8 millióért bérelték a Pesti Vigadó termeit a Wine in Diplomacy nevű rendezvényhez – a Vigadó a MMA kezelésében áll.
Szőnyegekre és kárpitra is jutott pénz: a Budapesti Európai Ifjúsági Központ VIP apartmanjaiban, illetve a központ lobbijában és recepcióján majdnem 26 millióért cserélt szőnyeget a Terézvárosi Textilkereskedelmi és Szolgáltató Kft. Vett gyapjú, selyem, fémszál 4-es felvetésű haute lisse anyagból készült szövött kárpit alkotást is a minisztérium, az Európai fényei című kárpit alkotás ára 8,7 millió forint volt, amit a Magyar Kárpitművészek Egyesületétől vásároltak.
Dercsényi Dávid – Mohos Máté
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója