Kiemelt hírek
Leterheltek az orvosok, és egyre több a beteg
Szinte patthelyzet alakult ki az orvosok és a betegek között: a koronavírus miatt több és nehezebb feladatot kell ellátniuk.
A hatályban lévő eljárási rend alapján még mindig csak telefonon vagy előre egyeztetett időpontban lehet látogatni a rendelőket, ami miatt nem biztos, hogy a páciensek könnyen elérik az orvost. Több olyan eset ismert, amikor valaki napokig telefonálgatott, mire sikerült is elérnie az illetékest.
Dr. Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének elnöke szerint ez azért fordulhat elő, mert az orvosokra nagy súlyt helyez ez a fajta kommunikáció. „Most óriási terhet jelent a háziorvosokra nézve ez a szabály. A praxisokban rendelési időben akár a százas nagyságrendet is elérheti a telefonhívások száma, ami borzasztóan sok. A légúti panaszok esetében viszont különösen fontos ezt most betartani. Azt hozzá kell tenni, hogy hozzánk nem érkezett olyan visszajelzés a kollégák részéről – és a páciensektől is csak elenyésző –, hogy ne érték volna el a háziorvosokat valamilyen ügy kapcsán. A kollégák a kommunikációs csatornák teljes tárházát a betegeik rendelkezésére bocsátották, számos praxisban már videókonzultációra és az elektronikus kapcsolattartás egyéb módjaira is van lehetőség” – mondta a Pesti Hírlapnak az elnök.
Az orvosoknak sokkal nehezebb telefonon vagy e-mailen keresztül kezelni a betegeket, hiszen nem látják, a telefon esetében pedig hallani sem úgy hallják az embereket, mint élőben. Az elnök szerint a videókonzultáció lehet ilyenkor nagy segítség, mivel így teljes valójában látszódik a páciens, és a diagnózist is könnyebb felállítani. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden embernek videóhívással kell felvennie a kapcsolatot a háziorvosával, sőt az orvosok inkább azt kérik, hogy tényleg csak indokolt esetben hívják őket.
„Tekintettel arra, hogy rendkívüli mértékben megnőtt az orvoshoz fordulások száma, a szakma azt javasolja a betegeknek, hogy csak halaszthatatlan esetekben keressék a kezelőorvosaikat. Ha több hónapos panasz van, és nem sürgős az eset, akkor azt lehetőség szerint próbálják meg egy picit tovább húzni, mivel a koronavírus- járvánnyal kapcsolatos teendők nagyon sok feladatot adnak az egész orvostársadalomnak, beleértve a háziorvosokat is” – mondta dr. Békássy.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!