Nagyvilág
A szerb elnök: Túl öreg és büszke vagyok, hogy az elsők között tolakodjak gratulálni Bidennek
Vučić szerint Szerbiának Trump győzelme lett volna hasznosabb, bár Bidennel többször találkozott, mint Trumppal.
Nem siet az elsők között köszönteni Joe Biden demokrata párti elnökjelöltet az amerikai elnökválasztáson elért sikerével kapcsolatban Aleksandar Vučić szerb államfő, de mindenképpen gratulálni fog neki. Vučić viszont úgy véli, hogy Szerbiának Donald Trump győzelme lett volna hasznosabb – közölte maga a szerb elnök vasárnapi sajtójelentések szerint.
Aleksandar Vučić bejelentette, hogy vasárnap tervez hivatalos gratulációt küldeni Joe Bidennek, de Donald Trump hivatalban lévő republikánus párti elnöknek is küld egy levelet, amelyben megköszöni, hogy meghallgatta Szerbia gondjait. „Túl öreg és büszke vagyok, és túl szép és büszke országot vezetek ahhoz, hogy az elsők között tolakodjak gratulálni” – fogalmazott Aleksandar Vučić.
Elmondta, hogy Joe Bidennel ugyan többször találkozott már, mint Donald Trumppal, de úgy vélte, ez utóbbival könnyebb lenne az együttműködés.
Aleksandar Vučić szombaton késő este arról beszélt, sokan támadták azért, mert Donald Trumpot dicsérte, ám véleménye szerint a bírálatokat azok fogalmazták meg, akik a másik oldalnak akarnak megfelelni. Hozzátette: az ellenzéki bírálók talán abban reménykednek, hogy Joe Biden elnökségével Szerbia nehéz helyzetbe kerül, így ők kaparinthatják meg a hatalmat. Ám kiemelte: minden, amit szeretne megvalósítani, azt 2022 tavaszáig, az elnökválasztásig megvalósítja, így nincs mitől félnie.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!