Nagyvilág
Törvényjavaslatot nyújtottak be a szocialisták az SZFE visszaállamosításáért
Törvényjavaslatot nyújtottak be a szocialisták. Eszerint a fenntartói jog a Színház- és Filmművészetért Alapítványról visszaszállna az államra – írja a 24.hu.
Az alapítvány megszűnne, a korábban átadott ingóságok, ingatlanok ismét állami tulajdonba kerülnének.
Az előterjesztők (Tóth Bertalan, Gurmai Zita, Harangozó Tamás, Hiller István, Kunhalmi Ágnes, Tóth Csaba) szerint az elhibázott döntést vissza kell vonni, az alapítványt meg kell szüntetni, az egyetem fenntartását ismét állami feladatként kell meghatározni. Az MSZP politikusai szerint a májusi döntés óta, többször is beigazolódott, hogy súlyosan sérült az egyetemi szabadság több száz éves elve.
A szocialisták szerint a kormánypártoknak is meg kell hallaniuk a diákok és oktatóik követelését, hogy az állam biztosítsa a Színház- és Filmművészeti Egyetem fenntartását – hangsúlyozták.
-
Kiemelt hírek2024.04.26. 1:58
4 százalékkal drágább itthon a benzin, mint a régióban
-
Kiemelt hírek2024.06.24. 10:25
Utolsó perces góllal győzött a magyar válogatott a skótok ellen, egyelőre továbbjutásra állunk
-
Kiemelt hírek2024.04.22. 9:55
Újít a Google Maps
-
Kiemelt hírek2024.04.24. 9:41
Változást tervez a kormány a jogosítvány megszerzésével kapcsolatban