Nagyvilág
Meghalt a Samsung elnöke
Elképesztő vagyont hagyott örököseire.
78 éves korában elhunyt a Samsung elnöke, Li Kun Hi – tudatta a dél-koreai óriásvállalat vasárnap. A konszern tájékoztatása szerint Li mellett volt családja, köztük fia, a Samsung alelnöke, a vállalatot már ténylegesen évek óta irányító Li Dzse Jong is.
Linek kulcsszerepe volt abban, hogy apja tésztagyárából Dél-Korea egyik legnagyobb vállalata lett, amely ma már elektronikai termékek piacától a hajóépítésen át a biztosítási és építőipari szektorban is meghatározó.
Lu Kun Hi hat éve kórházban volt, amióta szívroham érte. A halált bejelentő közleményben a vállalat azt írta róla, hogy valódi látnok volt, aki egy helyi vállalkozásból világraszóló, innovatív céget és a gazdasági egyik hajtóerejét hozta létre. „Öröksége örökkévaló” – húzta alá közleményében a Samsung.
Li hatalmas vagyont hagy örököseire. A Forbes 2017-es becslése szerint a Li-örökség a 16 milliárd dollárt is elérheti.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.04.26. 1:58
4 százalékkal drágább itthon a benzin, mint a régióban
-
Kiemelt hírek2024.06.24. 10:25
Utolsó perces góllal győzött a magyar válogatott a skótok ellen, egyelőre továbbjutásra állunk
-
Kiemelt hírek2024.04.22. 9:55
Újít a Google Maps
-
Kiemelt hírek2024.04.24. 9:41
Változást tervez a kormány a jogosítvány megszerzésével kapcsolatban