Kiemelt hírek
Atomhajó érkezett Dél-Korea partjaihoz
Hadgyakorlatra érkezett a nukleáris meghajtású amerikai repülőgép-hordozó.
Évek óta nem járt ott nukleáris meghajtású hajó
A Japán-tenger partján fekvő, Szöultól 390 kilométerre található Puszanban három hordozóhajóval lehorgonyzott, 2003-ban üzembe helyezett, 97 ezer tonna és 333 méter hosszú USS Ronald Reagan 2018 óta az első amerikai nukleáris repülőgép-hordozó az ázsiai országban. A dél-koreai védelmi minisztérium egyik tisztségviselője szerint a repülőgép-hordozó megjelenésével „bizonyítékát akarják adni a Szöul és Washington közötti együttműködésnek, s ellensúlyozni akarják az észak-koreai nukleáris fenyegetést”.
Michael Donnelly ellentengernagy, a repülőgép-hordozó parancsnoka megerősítette, hogy Washington elkötelezett térségbeli szövetségesei felé. Hozzátette, hogy Szöul és Washington egyaránt fontosnak tartja a szabad és nyitott indiai- és csendes-óceáni térség megvalósítására irányuló erőfeszítéseket.
Kiemelte: a két ország biztonsági érdekei közösek, és kiállnak egymásért „bármikor, ha szükséges”.
Üzengessenek a diplomaták!
Arra a kérdésre, hogy értelmezhető-e a hajó érkezése Phenjannak szánt üzenetként, Donnelly csupán azt felelte, az üzengetést meghagyja a diplomatáknak. Elzárkózott a Tajvant érintő kérdések elől is.
A hónap végén tartandó hadgyakorlaton a tervek szerint részt vesz egy másik amerikai nukleáris repülőgép-hordozó, a USS Annapolis is.
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében