Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Szétrepedt a békési kerékpárút még az átadás előtt

Létrehozva:

Képünk illusztráció

Az önkormányzat szerint egy nagyobb jármű okozhatta a sérülést.

Még augusztus 31-én kellett volna átadni egy vadonatúj, 245 millió forintba kerülő kerékpárutat a Békés megyei Kötegyánban. De ez elmaradt: a Magyar Narancs.hu szerint a bicikliút még az avatás előtt szétrepedt.

A fejlesztéshez szükséges forrást még az előző önkormányzati ciklusban nyerte a kötegyáni önkormányzat a Békés megyei önkormányzat által koordinált, de EU-forrásból megvalósuló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében. A közbeszerzési pályázatot, két kivitelező céget maga mögé utasítva, a gyulai székhelyű Rowell Terra Kft. nyerte meg a narancs.hu szerint.

Kötegyán fideszes polgármestere, Hajdu-Szűcs Mária Kornélia a jelenséget azzal magyarázta, hogy vélhetően egy 20 tonnánál nehezebb jármű hajtott fel a kerékpárútra. Hajdu-Szűcs a narancs.hu-nak küldött válaszában azt is állította, hogy “jól látható nyomok bizonyítják, hogy ráhajtottak a kerékpárútra”, de “senki a lakosságra nem hárít semmit”.

A hibák miatt a kerékpárutat nem adták át, hivatalosan forgalomba sem helyezték. A lakosság ettől függetlenül használhatta, igaz, csakis saját felelősségre. Erre táblák is figyelmeztették a közlekedőket. A kerékpárút hibáit végül az utóbbi két hétben kezdték el kijavítani és a helyiek beszámolója alapján a munka már a végéhez közeledik.

Legnépszerűbb cikkeink