Magyarország
Nők nyakláncait tépkedte városszerte Károly, de végül csak fülön csípték
Egy nő jelentette a rendőröknek szeptember 27-én, hogy a XV. kerületi Rákos úton egy buszmegálló felé sétált, amikor odalépett hozzá egy férfi, beszélgetni kezdett vele, ám egy váratlan pillanatban letépte a nyakláncát.
A XV. kerületi nyomozók kamerafelvételek alapján azonosították a feltételezett elkövetőt, a 40 éves B. Károlyt, akit szeptember 30-án elfogtak, majd lopás megalapozott gyanúja miatt kihallgattak.
Beismerte, hogy Budapest területén több alkalommal is követett el hasonló bűncselekményeket, például egy II. kerületi nyaklánckitépéssel összefüggésben is őt azonosították: szeptember 10-én a Vadaskerti utcában tépte le egy nő ékszerét. B. Károlyt őrizetbe vették.
A nyomozók egy XV. kerületi bevásárlóközpont egyik zálogházában több ékszert foglaltak le a bűncselekményekkel összefüggésben, keresik a tulajdonosaikat.
Ezért a rendőrség kéri, hogy aki a fényképeken látható ékszereket felismeri vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, a 01150/1198/2020.bü. ügyszámra hivatkozva akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában – írta a Police.hu.
-
Kiemelt hírek2024.04.26. 1:58
4 százalékkal drágább itthon a benzin, mint a régióban
-
Kiemelt hírek2024.06.24. 10:25
Utolsó perces góllal győzött a magyar válogatott a skótok ellen, egyelőre továbbjutásra állunk
-
Kiemelt hírek2024.04.22. 9:55
Újít a Google Maps
-
Kiemelt hírek2024.04.24. 9:41
Változást tervez a kormány a jogosítvány megszerzésével kapcsolatban