Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Felavatták Borisz nevrokopi metropolita szobrát

Létrehozva:

Soltész és Menczer  államtitkár is ünnepi beszédet mondott.

A bolgár közösség ugyan kicsi, de megmaradása fontos Magyarországnak – hangoztatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a magyar-bolgár barátság napján hétfőn Budapesten. Az ünnepségen átadták a felújított Szent Cirill és Szent Metód bolgár ortodox templomot és a templomkertben felavatták a kommunizmus idején vértanúhalált halt Borisz nevrokopi metropolita szobrát.

Soltész Miklós szerint a két ország barátsága a hasonló történelmi múltban gyökerezik, például mindkét országnak csaknem fél évszázadon keresztül kellett tűrnie a kommunizmus elnyomását – mondta.

Hozzátette: mindkét nép az egyházaknak köszönhette megmenekülését. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kiemelte: a két ország közötti barátság azt jelenti, hogy „számíthatunk egymásra”. E barátság azt is jelenti, hogy „hasonlóan gondolkodunk az európai sorskérdésekről”, így a keresztény vallás és kultúra fontosságáról – mondta.     

Valeri Szimeonov, a bolgár Nemzetgyűlés alelnöke elmondta: az elmúlt években volt alkalma  megismerkedni valamennyi, az anyaországon kívül élő bolgár közösséggel, és sehol sem találkozott olyan hozzáállással, annyi kormányzati segítségnyújtással, mint Magyarországon. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink