Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

25 év után BL-csoportkörben a Ferencváros!

Létrehozva:

Gól nélküli döntetlen után, idegenben szerzett gólokkal, de veretlenül jutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe a Ferencváros, éppen 25 évvel azután, hogy ez először – és most már nem utoljára – sikerült a zöld-fehér alakulatnak.

Szerhij Rebrov vezetőedző remekül megszervezte csapata védekezését és két komolyabb norvég helyzetet leszámítva magabiztosan hozta le kapott gól nélkül a találkozót, amely elegendő volt a sikerhez.
A csoportkör csütörtöki sorsolását a Ferencváros a negyedik kalapból várja.
A csoportkörbe jutással a Ferencváros az eddig megkeresett 6,4 millió euró (körülbelül 2,3 milliárd forint), mellett további 15,25 millió euróhoz (körülbelül 5,5 milliárd forint) jut.
Legutóbb a 2009/10-es idényben volt magyar csapat a BL főtábláján, akkor a Debrecennek sikerült ez.

BL-selejtező, playoff, visszavágó:
Ferencváros-Molde (norvég) 0-0
Groupama Aréna, zárt kapus, v.: Björn Kuipers (holland)
Továbbjutott: a Ferencváros, 3-3-as összesítéssel, idegenben lőtt gólokkal
Sárga lap: Botka (42.), illetve Aursnes (26.), James (49.), E. Hestad (55.)
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Botka, Heister – Haratin, Sigér (Laidouni, 79.), Somália (Frimpong, 87.) – Uzuni, Nguen (Isael, 79.), Zubkov.
Molde: Linde – Pedersen, Gregersen, Ellingsen, Haugen – Hussain (Omoijuanfo, 81.), Aursnes – E. Hestad, Eikrem, Knudtzon (Brynhildsen, 64.) – James.

Szerdán az Európa Liga selejtezőjének utolsó körében a Fehérvár a belga Standard Liége otthonában harcolhatja ki a továbbjutást. Ha sikerül, akkor először fordulhat elő, hogy egy szezonban két magyar csapat is csoportkört játszik az európai kupákban.

(MTI/Pesti Hírlap)

Legnépszerűbb cikkeink