Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Közel 100 milliárdos beruházást kapott Szíjj László cége

Létrehozva:

A Kalocs-Paks híd látványterve / Forrás: NIF Zrt.

A projekt összesen két szerződésből áll, az első 76,9 milliárd, a második pedig 14,9 milliárd forint lett. 

Szíjj László cége, a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft. nyerte a Kalocsa-Paks Új Duna-híd és az ahhoz kapcsolódó úthálózat tervezésére és kivitelezésére kiírt közbeszerzést – írja az EU hivatalos értesítője alapján a 444.hu. Ő az a vállalkozó, akinek luxusjachtján lefotózták Szijjártó Péter külügyminisztert a nyáron az Adrián.

A beruházás összértéke 91,9 milliárd forint, amiért a cégnek többek között el kell végeznie a tervezési munkákat, hidat, vízelvezető rendszert, közutat kell építenie. Az erről szóló szerződést szeptember 14-én írták alá a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztővel.

A projektet kettébontották, de az mindkét szerződésben közös, hogy jóval túllépték az eredetileg becsült költségeket:

Az első szerződésnél 71,9 milliárd volt a becsült érték, de végül 76,9 milliárdról állapodtak meg, a másodikat pedig 8 milliárdra becsülték eredetileg, de végül a szerződés már 14,9 milliárdról szólt.

Legnépszerűbb cikkeink