Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Nem kell teszt ahhoz, hogy fertőzöttnek mondjon ki minket a háziorvos

Létrehozva:

Úgy fest, az állam megpróbálja a tesztelést megúszni, a kontaktkutatásban is megszorítóan értelmezi a tesztelést.

Új eljárásrend lép érvénybe hétfőtől, ez alapján a háziorvos akkor is fertőzöttnek mondhat ki gyanús tünetekkel rendelkező betegeket, ha nem végeztek el rajta tesztet, vette észre a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) oldalán a 444. De akit így „diagnosztizálnak”, arról nem kell jelentenie a háziorvosnak a betegség kimeneteléről a központnak, és az otthoni karantén is csak a háziorvos utasítása lesz, nem hatósági. 

PCR-tesztet kötelezően csak abban az esetben kell kérni, amennyiben a páciens tüneteket mutat és ezen felül koronavírus-fertőzött területen járt, vagy szoros kapcsolatban volt igazolt fertőzöttel, vagy ha bármilyen okból kockázati csoportba sorolható.

Az új eljárásrend szerint az egészségügyi ellátásban el kell különíteni a gyanús vagy igazoltan fertőzött fekvőbetegeket a többiektől, illetve külön rendelkeztek arról, hogy az igazoltan fertőzött, tünetes betegeket különítsék el csak valószínűleg fertőzött, illetve igazoltan fertőzött, de tünetmentes betegektől – akiket viszont egymástól nem muszáj elkülöníteni. Ezen felül előírás, hogy a várókban biztosítsanak egy méter távolságot a várakozó betegek között, és ne rakjanak ki a várókba olvasnivalót vagy gyerekjátékokat.

Az új eljárásrend is előírja az igazolt fertőzöttek kontaktjainak felkutatását, de a PCR-tesztelést kötelezően csak azoknál a tünetmentes kontaktoknál írják elő, akik egészségügyi ellátórendszerben és a tartós ápolási és gondozási intézményekben ellátottként/gondozottként kerültek szoros kontaktusba igazolt fertőzöttel.

Legnépszerűbb cikkeink