Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Elkezdődtek az afgánközi béketárgyalások Katarban

Létrehozva:

Megtartotta első közvetlen ülését kedden a kabuli kormány és a radikális iszlamista tálib mozgalom küldöttsége a Dohában zajló afgánközi béketárgyalásokon – közölték a delegációk szóvivői.

„A tárgyalóküldöttségek teljes létszámú tanácskozását délután fél ötkor tartották meg” jelentette be Nader Naderi, a kormányzati tárgyalócsoport szóvivője és Muhammad Naím tálib szóvivő közös közleményben a Twitteren. Az állásfoglalás szerint a delegációk vezetői ismételten hangsúlyozták a türelem és a tolerancia fontosságát.

A felek kisebb csoportjai már az előző napokban is egyeztettek a tartalmi tárgyalások mikéntjéről. A többi között sikerült megállapodásra jutniuk egyes szabályokról és eljárási kérdésekről.

Az afgán elnöki hivatal tisztségviselője szerint a megbeszélések egyik legfőbb pontja egy tűzszüneti egyezmény megkötése, illetve legalább az erőszak szintjének jelentős mérséklése lenne a háború tépázta Afganisztánban.

Az afgánközi tárgyalások szombaton kezdődtek meg a katari fővárosban. A megbeszélések során a tervek szerint a tűzszünet mellett terítékre kerülnek a nők és a kisebbségek jogai, több tízezer tálib harcos, illetve különböző, a hadurakhoz hű milíciák lefegyverzése, amelyek közül több a kormánynak esküdött hűséget. A napirendi pontok közt szerepel a hatalommegosztás és az alkotmánymódosítás is.

A résztvevők által történelminek nevezett esemény lezárhatja a csaknem 20 éve tartó fegyveres konfliktust Kabul és az Afganisztánt 1996 és 2001 közt irányító tálibok közt. A radikálisok sokáig nem voltak hajlandóak az általuk „nyugati bábnak” tartott afgán kormánnyal tárgyalni.

Az amerikai kormányzat február 29-én a katari fővárosban, Dohában írta alá az afganisztáni megbékélést is célzó megállapodást a tálibok képviselőivel. A megállapodás egyebek közt előírta a Kabul és a tálibok közti béketárgyalások megkezdését, de ezek elsősorban a szintén előirányzott fogolycsere késlekedése következtében csak szombaton kezdődtek el.

Donald Trump amerikai elnök választási kampányának egyik sarkalatos ígérete, hogy véget vet az afganisztáni háborúnak, és 2021 májusáig kivonja az amerikai csapatokat az országból.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink