Kiemelt hírek
Afganisztánban a két nem elkülönítve fog tanulni
De legalább Afganisztán új tálib kormánya nem zárja ki a nőket a felsőoktatásból. Kötelező lesz a hidzsáb viselése.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a hidzsábnak pontosan mit kell takarnia: csak a hajat, vagy pedig az arcot is.
„A koedukáció ellentmondásban áll az iszlám alapelveivel és a nemzeti értékekkel, szokásokkal és hagyományokkal” – hangsúlyozta Abdul Baki Hakkáni, az ideiglenes kormány oktatási minisztere vasárnap egy kabuli sajtótájékoztatón, ahol az új kormány politikáját ismertette. Hakkáni megjegyezte: a tálibok nem akarják húsz évvel visszaforgatni az időt, és a meglévő alapokra akarnak építkezni.
Az oktatási miniszter elmondta, hogy a tanított tantárgyak körét is felülvizsgálják. Hozzátette: szeretné, ha az afgán felsőoktatás versenyképes lenne a régióban és a világban.
A tálibok előző uralma idején, 1996 és 2001 között a nők nem tanulhattak, és munkát sem vállalhattak. A radikálisok azt állították, hogy változott a nőkhöz való hozzáállásuk. Ennek ellenére kizárták őket a sportolók közül, és az elmúlt napokban erőszakkal oszlatták fel a nők egyenlő jogokat követelő tüntetését.
A kabuli kormány kommunikációja ellentmondásos a kérdésben: miközben a radikálisok igyekeznek megnyugtatni a nemzetközi közösséget, a TOLO News hírcsatornának adott interjújában egy tálib szóvivő azt mondta, hogy a nők feladata a gyerekek nevelése, és nincs rá szükség, hogy ők is tagjai legyenek a kabinetnek.
Az új oktatáspolitika is eltérés a korábbiakhoz képest, ugyanis a felsőoktatásban a férfiak és a nők együtt tanulhattak, és a női hallgatók viseletére nem vonatkozott semmilyen előírás. Az általános és középiskolákban a fiúk és a lányok viszont a tálib hatalomátvétel előtt is külön tanultak. Középiskolában a lányoknak kötelező volt a fehér fejkendő és a térdig érő tunika, és nem viselhettek farmert, sminket, illetve ékszert.
A tálibok egyébként még szombaton felvonták zászlajukat a kabuli elnöki palotára, így jelezve, hogy kormányuk hivatalosan is megkezdte működését.
MTI / PH
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években