Kiemelt hírek
Szigorúan ellenőrzi a járási hivatal az iskolákban, betartják-e a járványügyi intézkedéseket
Emellett a kormány biztosította a tanévkezdéshez szükséges fertőtlenítőszer-mennyiséget, írja a Magyar Nemzet.
Az oktatási intézményekben a járványügyi intézkedések betartását, valamint a megfelelő tisztító- és fertőtlenítőszerek, kézfertőtlenítők, folyékony szappanok, papír kéztörlők meglétét is ellenőrzik szúrópróbaszerűen a kormányhivatalok népegészségügyi feladatkörében eljáró járási, valamint fővárosi kerületi hivatalok – olvasható a Magyar Nemzet keddi lapszámában, amit az MTI szemlézett.
A lap az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) kapott tájékoztatás alapján azt írta, hogy az iskoláknak a központi ajánlás alapján mindenhol saját intézkedési tervet kellett kidolgozniuk. A kormány biztosította a tanévkezdéshez szükséges fertőtlenítőszer-mennyiséget, és októbertől minden iskolában biztosított lesz a lázmérés is.
A legfontosabb szabályokat rögzítő, folyamatosan aktualizált intézkedési terv elérhető az Oktatási Hivatal honlapján. Eszerint a tanítási órákon és foglalkozásokon nem kötelező a szájmaszk viselése, a közösségi terekben viszont mindenkinek el kell takarnia az arcát. Jó idő esetén a tanórák az udvaron is megtarthatók; kerülni kell az osztályok keveredését, fel kell függeszteni az úszásoktatást, délutáni sportköröket, énekkari és egyéb szabadidős foglalkozásokat, illetve el kell halasztani a rendezvényeket.
A nevelőtestületek főként az online térben szervezik meg az értekezleteiket és szakmai megbeszéléseiket. Szülő vagy más kísérő nem léphet be az iskolába.
Ha valahol a gondos óvintézkedések ellenére mégis megjelenik a fertőzés, akkor kizárólag az operatív törzs dönthet tantermen kívüli, digitális munkarend bevezetéséről, rendkívüli szünetet pedig az Oktatási Hivatal rendelhet el. Gyermekfelügyeletet az online tanítás, illetve szünet idején is biztosítanak.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!