Nagyvilág
A Föld vészjelzéseire figyelmeztet a WWF jelentése
A WWF jelentése szerint a gerinces fajok populációja 68 százalékkal csökkent. A természet és a saját jövőnk kerül veszélybe, ha szó nélkül megyünk el emellett a megdöbbentő adat mellett.
A World Wildlife Fund kétévente készíti el az Élő Bolygó Jelentést, melyben tudományos adatok alapján mutatja be bolygónk állapotát és az emberi tevékeség hatást – írja a Greenfo. Az idei jelentés a felbolydult Föld vészjelzéseire figyelemeztet.
Miként a WWF nagykövete, David Attenborough természettudós fogalmaz: “Rendszerszintű változásra van szükség az élelmiszer-termelésben, az energia előállításában, tengereink kezelésében és a nyersanyagok felhasználásában. De mindezek felett leginkább a hozzáállásunkon kell változtatni: ahelyett, hogy a természetre úgy tekintünk, hogy >>jó, ha van<<, el kell fogadnunk végre, hogy a legnagyobb és egyetlen szövetségesünk az egyensúly helyreállításában.”
A jelentés koronavírus-járványt a természettől való elidegendésünk egyik következményeként említi.
A jelentésben olvasható adatok megdöbbentőek:
- 1970 és 2016 közt a fajok populációja 68%-al zsugorodott
- a globális vízi élőhelyek közel 90%-a eltűnt az elmúlt 300 évben
- ennek következtében az édesvízi populáció közel 84%-al csökkent
A jelentés tartalmaz egy mellékletet A bolygó hangja címmel, melyben neves szakértők osztják meg véleményüket arról,hogyan képzelik el az egészséges bolygót. A hazai kiadásban természetesen magyar szakértőket kérdeztek. A Fridays For Future aktivistája, Pribéli Levente többek közt a lokális cselekvás fontosságáról beszél: “Amikor globális mutatókat nézegetünk, és a Földi élet sokféleségének csökkenéséről, összeomlásáról gondolkodunk, természetes, hogy lebénulunk a cselekvésben. Ha minden döntésünk globális hatását nézegetjük egyesével, egyértelmű, hogy kevésnek fogjuk érezni magunkat ahhoz, hogy ezen változtassunk. Ott viszont, ahol élünk, hatalmas hatásunk lehet. Ahhoz tudunk igazán kapcsolódni, arra tudunk igazán hatni, amit ismerünk, ami a közelünkben van.”
A változásért és az egyéni cselekvés serkentéséért a WWF Magyarország egy kampányt is indított, melyben egy hét pontból álló fogadalmat tehetünk.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!