Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Karanténba került a francia miniszterelnök

Létrehozva:

Jean Castex a Tour de France versenyigazgatójával ült egy autóban.

Emmanuel Macron francia államfő  a magánéletben is nagyobb elővigyázatosságra kérte kedden a franciákat a koronavírus-járvány erősödése miatt – adta hírül az MTI.
„Nem szabad a magánéleti pillanatokban sem elengednünk magunkat, hiszen a fertőzések gyakran a házibulikban, a családi rendezvényeken történnek” – mondta az elnök a közép-franciaországi Clermont-Ferrand-ban tett látogatásán. Szerinte teljesen természetes, hogy a kijárási korlátozások enyhítésével követően elengedték magukat az állampolgárok. A francia államfő beszédében az egyéni felelősségre figyelmeztetett.

Az elnöki megszólalással egyidőben derült ki, hogy pozitív lett Christian Prudhomme, a Tour de France versenyigazgatójának a koronavírus-tesztje, aki tünetmentes és hétnapos házi karanténba vonul. A Tour szombati szakaszát megtekintette Jean Castex francia miniszterelnök is, aki Prudhomme-mal egy autóban kísérte a mezőnyt. A kormányfőt kedden azonnal tesztelték, és az első eredmény negatívnak bizonyult. A miniszterelnök jól van, de szombaton ismét tesztelik, addig a miniszterelnöki rezidencián elkülönülve folytatja a munkáját.

Az elmúlt 24 órában 6544 új koronavírusos fertőzöttet regisztráltak, ezzel 335 524-re nőtt a járvány kezdete óta feltárt esetek száma – közölte a francia egészségügyi tárca kedd este.

Hétfőn több mint 4 ezer, vasárnap több mint 7 ezer koronavírus-teszt bizonyult pozitívnak, pénteken pedig 8975-tel megdőlt a napi esetszám rekordja, de szombaton is 8 ezer fölött volt az esetszám. A pozitív tesztek aránya napról napra nő, kedden 5,2 százalék volt, az előző napi 5,1 után. Júliusban a szűréseknek alig 1,1 százaléka bizonyult pozitívnak.

Az egészségügyi tárca szerint aggodalomra elsősorban az ad okot, hogy kedden 574 új betegfelvétel történt a kórházak Covid-osztályain, és 86 fertőzött került lélegeztetőgépre.

A halálos áldozatok száma az elmúlt 24 órában 39-cel 30 764-re emelkedett.

 

 

Legnépszerűbb cikkeink