Magyarország
Már látja a fényt az alagút végén a magyar autóipar
A magyar autóiparban javában tart a koronavírus-járvány okozta sokkból történő kilábalás, az augusztusi gyártási, értékesítési statisztikák, valamint a meglévő rendelésállományok pedig valódi optimizmusra adnak okot, sok szereplő nagyon erős második félévre számít. A végső siker szempontjából kiemelten fontos lesz, hogy a vállalatok megtartsák munkavállalóikat és alkalmazkodjanak a legújabb kihívásokhoz a HR területén. Továbbá a politikai döntéshozók minden létező eszközükkel támogassák a hazai autóipart ebben a kiemelten fontos időszakban. Többek között ezek a megállapítások hangzottak el a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) és a Portfolio közös szakmai online konferenciáján.
Az Audi Hungaria Zrt., vállalati kommunikáció és kormánykapcsolatok vezetője elmondta, az elmúlt időszakban a nemzetközi autópiacok élénkülése tapasztalható, kiemelten igaz ez Kínára, a világ legnagyobb autópiacára. Az autóeladások felfutásának köszönhetően pedig arra számít, hogy az Audi Hungaria nagyon jó második félévet fog tudni zárni. Azzal kapcsolatban, hogy a 2019-es gyártási számokhoz képest hogyan alakulhat az idei év elmondta, azt a több hetes időszakot, amíg Győrben szünetelt a termelés, nem fogják tudni bepótolni a második félévben még úgy sem, hogy nagyon erős időszakra számítanak – mondta el Lőre Péter.
A Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese is optimistán nyilatkozott. Elmondta, a nagykereskedelmi értékesítése az Esztergomban gyártott autóknak 20 százalékkal növekedett a múlt hónapban az előző év azonos időszakához képest, a kiskereskedelmi eladások pedig nagyjából megegyeztek a 2019-ben elért számokkal Európában – mondta el Urbán László István.
A beszélgetés résztvevői szerint további állami támogatásokra van szükség a magyar autóipar megerősítéséhez:
A teljes cikket ide kattintva olvashatja el.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója