Magyarország
Az új, Mészáros-féle óriásbank létrejöttét segíti a volt OTP-s Barna Zsolt
A Magyar Bankholding Zrt a legnagyobb rivális egykori második emberével erősített, aki egyúttal a Mészáros Csoporthoz is leszerződött.
Az OTP egykori második embere, Barna Zsolt lesz szeptember 1-jétől a Magyar Bankholding Zrt. alelnöke, valamint kulcsszerepet kap a Mészáros Csoportban is – közölte a két szervezet. A Magyar Bankholding Zrt. a Magyar Takarékszövetkezeti Bank, az MKB Bank, valamint a Budapest Bank egyesülését készíti elő.
Barna Zsolt a cégcsoport stratégiai céljainak kialakításában és azok megvalósításában vesz részt, valamint tervezi és irányítja a csoport terjeszkedését a nemzetközi piacon.
Barna bankár pályafutását az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyeleten kezdte, 1998-tól a PSZÁF osztályvezetője, majd főosztályvezetője volt. 2006-tól a PSZÁF felügyeleti igazgatóságának ügyvezető igazgatójaként dolgozott. 2010-től egy évtizeden át dolgozott az OTP Csoportnál, ahol több vezetői posztot töltött be. 2018 és 2020. július 21. között az OTP Bank Nyrt. általános vezérigazgató-helyettese volt. (MTI, hvg.hu)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója