Magyarország
Enyedi Ildikó kapja a Palicsi Filmfesztivál idei életműdíját
Az elismerést az első szabadkai mozit létrehozó Aleksandar Lifkáról nevezték el.
A díjat minden évben egy szerb és egy nemzetközi alkotónak ítélik oda, a szerb díjazott ezúttal Mirjana Karanovic színésznő.
Az Európai Filmek Nemzetközi Fesztiválját korábban a koronavírus-járvány miatt elhalasztották, a helyzet javulása miatt viszont a szervezők úgy döntöttek, végül mégis megrendezik szeptember 12. és 18. között.
A filmmustra versenyprogramjában tizenkét európai alkotás szerepel, az ünnepélyes megnyitót követően szeptember 12-én A nép neve című szerb alkotást, valamint az olasz Matteo Garrone Pinokkióját tekintheti meg a közönség.
A versenyprogramban egy magyar film, Bagota Béla Valan – Az angyalok völgye című alkotása is helyet kapott. A fesztivál egy hete alatt egyebek mellett látható lesz még a francia Philippe Garrel A könnyek sója, valamint a lengyel Agnieszka Holland Sarlatán című filmje.
Az aktuális kérdésekkel foglalkozó Párhuzamok és ütközések című válogatásba bekerült Hartung Attila FOMO – Megosztod és uralkodsz című, első nagyjátékfilmje.
Az öttagú zsűri a fesztivál legfontosabb elismeréseit, a legjobb filmnek járó Arany Torony-díjat, a legjobb rendezőnek járó Palicsi Tornyot és a zsűri különdíját ítéli oda a fesztivál utolsó napján, emellett a közönség is szavazhat a legjobbnak vélt alkotásra.
A fiatal európai rendezők munkái, a környezetvédelemmel foglalkozó filmek és az úgynevezett hommage-alkotások mellett ezúttal is láthatnak válogatást a nézők a legújabb magyar filmekből is, ezek listáját azonban még nem közölték. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.06.24. 10:25
Utolsó perces góllal győzött a magyar válogatott a skótok ellen, egyelőre továbbjutásra állunk
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams