Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Az EU is beszállt a koronavírus-vakcina fejlesztésébe 

Létrehozva:

Forrás: Pixnio

Eddig a tagállamok maguk akartak gondoskodni a saját népükről, most ennek folyamatába a közegészségügyi kérdésekben kisebb hatáskörrel bíró EU is beszállt. 

Gyévai Zoltán, a Bruxinfo főszerkesztője az InfoRádióban elmondta, hogy szerinte a koronavírus elleni fellépésnek az eredményessége abban mutatkozik meg, hogy az EU és a tagállamok külön-külön, illetve közösen miként képesek teljesíteni.

Felidézte, miután az Európai Uniónak meglehetősen korlátozottak a hatáskörei közegészségügyi kérdésekben, eleinte a tagállamok „vették kezükbe a gyeplőt”, és úgymond partizánakciókat hajtottak végre. Ez érthető is, hiszen minden ország a saját állampolgárai egészségéért felel, de hamar kiderültek ennek a megközelítésnek a hátrányai: ugyanis a belső piac csaknem összeomlott, miután – többek között például – az egészségügyi szolgáltatásoknak és termékeknek az áramlása leállt.

„Tehát a koronavírus-járvány, teljesen logikusan, eleinte nemzeti reakciókat szült, ami viszont a második hullámmal kapcsolatban most történik, az egy tanulási folyamat eredménye, így kibontakozóban van egy legalább minimális koordináció Brüsszel részéről a tagállamok között, ami többé-kevésbé működni látszik. Hogy legalább azonos szempontok alapján engedjenek be vagy tiltsák ki országok állampolgárait a tagállamok” – mondta Gyévai.

A szakember szerint számos példa volt arra, hogy a tagállamok „egymást ütötték ki a nyeregből”, amikor be kellett szerezni pánikszerűen egészségügyi felszereléseket – lélegeztetőgépeket, maszkokat – Kínából, amit most az Európai Unió – talán a legnagyobb hozzáadott értékként a koronavírus-válságban – igyekszik kiküszöbölni a közös beszerzés révén.

Az unió most a potenciális fejlesztőkkel, gyógyszercégekkel bizonyos mennyiségű oltóanyagra előre szerződést köt, amit aztán garantáltan az EU-nak kell szállítaniuk. Majd a tagállamok között egyfajta belső tendert indít, hogy mindenki jelezze, mennyi vakcinára van szüksége. Ráadásul az Európai Unió nemcsak közös „ernyőt” ad, hanem azt a lehetőséget is megteremti az országok számára, hogy a pénzt sem nekik kell megelőlegezniük, és ezáltal gyakorlatilag – lerövidítve a folyamatokat – beszállt a vakcina kifejlesztésének a folyamatába is – tette hozzá a Bruxinfó főszerkesztője.

Legnépszerűbb cikkeink