Nagyvilág
A finn elnök segített Berlinbe juttatni Navalnijt
A berlini kórház elkezdte a vizsgálatokat.
A finn elnök közvetített Berlin és Moszkva között, hogy a szibériai kórházból Németországba szállíthassák Alekszej Navalnij ellenzéki politikust.
Sauli Niinistö finn államfő azt mondta: pénteken először Angela Merkel német kancellárral beszélt telefonon, és megállapodtak, hogy felhívja Vlagyimir Putyin orosz elnököt is. Tőle megkérdezte, hogy gyógykezelésre Németországba szállíthatják-e Navalnijt, és az orosz államfő azt mondta, ennek nincs politikai akadálya.
Navalnij, Putyin egyik legismertebb bírálója csütörtökön a Moszkvába tartó repülőn rosszul lett, és a kényszerleszállás után az omszki kórházba szállították.
Családtagjai és munkatársai szerint a 44 éves politikust megmérgezték, és nem bíznak a helyi orvosokban. Navalnijt különgéppel átszállították Németországba, és a berlini Charité egyetemi klinikán ápolják.
A kórház szerint mindenre kiterjedő diagnosztikai teszteket kezdtek el, s ezek eredményére még várni kell.
Mielőbb tisztázni kell, mi okozta Navalnij egészségi állapotának hirtelen romlását – mondta a német államfő. Frank-Walter Steinmeier azt mondta, reméli, hogy „mindazok, akik hozzájárulhatnak ennek a kérdésnek a tisztázásához, ezt valóban meg is teszik”.
A német államfő azt mondta, megkönnyebbült, hogy Navalnijt „olyan kórházban és olyan orvosok kezelik, akik élvezik a család bizalmát”.
-
Kiemelt hírek2024.04.26. 1:58
4 százalékkal drágább itthon a benzin, mint a régióban
-
Kiemelt hírek2024.06.24. 10:25
Utolsó perces góllal győzött a magyar válogatott a skótok ellen, egyelőre továbbjutásra állunk
-
Kiemelt hírek2024.04.22. 9:55
Újít a Google Maps
-
Kiemelt hírek2024.04.24. 9:41
Változást tervez a kormány a jogosítvány megszerzésével kapcsolatban