Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Kamala Harris hivatalosan is elnökjelölt

Létrehozva:

Szerda este a Demokrata Párt nagyágyúi mondtak beszédet a jelöltállító konvención, és hivatalosan is Kamala Harris lett az alelnökjelölt. 

A Demokrata Párt jelöltállító rendezvényének legfontosabb szereplője Kamala Harris volt, aki utolsóként beszélt, és elfogadta az alelnökjelöltséget. Beszédet mondott Hillary Clinton volt külügyminiszter, aki a demokraták elnökjelöltje volt 2016-ban, Nancy Pelosi házelnök, Elizabeth Warren massachusettsi szenátor, és Barack Obama is. Eltérő mértékben ugyan, de valamennyien bírálták Donald Trump jelenlegi elnököt. A virtuális rendezvényen civilek is felszólalhattak.

A lakásában rögzített videóüzenetben Clinton azt állította, Donald Trumpnak megvolt a lehetősége a bizonyításra, de nem lett sikeres. „Szerettem volna, ha jobb elnök lesz belőle, de sajnos csak önmagát tudta adni” – mondta Clinton. „Úgy szavazzanak, mintha a megélhetésük függene ettől” – tette hozzá.

Nancy Pelosi házelnök a demokraták célkitűzéseiről beszélt: szeretnék elérni az egészségügyi ellátás költségeinek és a gyógyszeráraknak a csökkentését, Amerika infrastruktúrájának újjáépítését és a George Floyd-törvény megszavazását. Pelosi az amerikai megújulás akadályának többször is Donald Trump elnököt és Mitch McConnellt, a szenátus republikánus frakciójának vezetőjét minősítette.

Elizabeth Warren szenátor sokat foglalkozott a koronavírus-járvánnyal, és azt hangoztatta, hogy Trump „szánalmas kudarcot vallott” a járvány kezelésében. Tudatlannak és hozzá nem értőnek nevezte az elnököt, aki szerinte veszélyt jelent az országra.

Barack Obama, is kiemelten foglalkozott a járvánnyal. „Trump nem nőtt fel a feladathoz, mert képtelen rá, és ennek a kudarcnak a következményei komolyak: 170 ezer amerikai halt meg, és több milliónyi munkahely veszett el” – mondta. Obama különösen a fiatal választókat nógatta. „Ti adtok új értelmet a demokráciánknak. Annyian szavazzatok, mint korábban soha!”

Kamala Harris elmondta: olyan Amerikát képzel el, ahol „a közösség szeretetteljes, mindenkit befogad, függetlenül attól, hogy néz ki, honnan jött és kit szeret”. Leszögezte, hogy olyan országot szeretne, ahol az emberek ugyan nem minden részletkérdésben értenek egyet, de az alapértékekben igen. Fontosnak nevezte a rasszizmus elleni harcot, azt mondta: „a rasszizmus ellen nincs oltás”.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink