Magyarország
Szexuális bántalmazások sora történt egy budapesti általános iskolában
A Fővárosi Főügyészség gyerekeket ért szexuális erőszak miatt emelt vádat egy férfival szemben.
Az ügyészség vádirata szerint a vádlott, egy 61 éves férfi portásként, majd kertész-karbantartóként dolgozott egy budapesti általános iskolában – tette közzé a Fővárosi Főügyészség. Hozzátették, hogy a vádlott sportedzéseket és szakkört is tartott, illetve táboroztatásban is részt vett. A férfi kihasználta a gyerekek iránta kialakult bizalmát és 2015-től több tanulóhoz szexuálisan közeledett, fejlődésüket veszélyeztette, többeket szexuálisan bántalmazott.
A férfit 2019-ben vették őrizetbe és 2020 júniusáig letartóztatásban volt, majd – az ügyészség
indítványa és fellebbezése ellenére – bűnügyi felügyeletbe került.
A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen tizenkettedik életévét be nem töltött, az elkövető befolyása alatt álló személy sérelmére történt szexuális erőszakért és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszék előtt.
Az ügyészség indítványozta, hogy ha a vádlott az előkészítő ülésen beismeri bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz fűződő jogáról, akkor a bíróság ítélje őt tizenegy év és nyolc hónap fegyházbüntetésre, valamint tiltsa el tíz évre a közügyek gyakorlásától, és véglegesen tiltsa el olyan foglalkozás vagy egyéb tevékenység gyakorlásától, amely keretében kiskorúakkal hatalmi vagy befolyási viszonyba kerülhet.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója