Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Itt a magyar csapatok párosítása az Európa-ligában

Létrehozva:

A Honvéd finn, a Fehérvár ír, a Puskás Akadémia svéd ellenfelet kapott.

A Magyar Kupa-győztes Budapest Honvéd a finn Inter Turkuval, a bajnoki második MOL Fehérvár FC az ír Bohemiannel, a harmadik helyezett Puskás Akadémia pedig a svéd Hammarbyval találkozik a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első körében.

A hétfői, nyoni sorsoláson az is eldőlt, hogy a Honvéd és a Fehérvár hazai pályán, míg a Puskás Akadémia idegenben játszik augusztus 27-én.

Az európai szövetség (UEFA) előzőleg csoportokat alakított ki, nehogy összekerüljön két olyan csapat, amelynek stadionjában járványidőszakban nem lehet mérkőzést rendezni. Tizenhárom csoportba három-három kiemelt és három nem kiemelt, kettőbe pedig négy-négy kiemelt és nem kiemelt együttes került sorszámmal. A sorsolásnál a számokat párosították a kisebb és a nagyobb csoportok esetében is, és a húzás egyformán érvényes volt valamennyi csoportra. Az első helyen kihúzott sorszámmal rendelkező csapatok játszhatnak otthon.

A zárt kapus párharcok egy mérkőzésen dőlnek el. Döntetlen esetén hosszabbítás, majd büntetőpárbaj következik, a győztesek pedig a selejtező második fordulójába jutnak.

Európa-liga, selejtező, 1. forduló:

  • BUDAPEST HONVÉD – Inter Turku (finn)
  • Hammarby (svéd) – PUSKÁS AKADÉMIA
  • MOL FEHÉRVÁR FC – Bohemian (ír)

Legnépszerűbb cikkeink