Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Nem szerzett előnyt a Barca, Szalai nélkül kapott ki a Basel

Létrehozva:

AUBAMEYANG MINDENT MEGPRÓBÁLT, DE GÓLIG Ő SEM JUTOTT EL | FOTÓ: JOSEP LAGO / AFP

A Barcelona hazai pályán gól nélküli döntetlent ért el a Galatasaray gárdájával szemben a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Az összes többi csütörtöki mérkőzésen hazai győzelem született. A Szalai Ádámot nélkülöző Basel csütörtökön 2-1-re kikapott az Olympique Marseille vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, Holender Filip csapata, a Partizan pedig simán kikapott a Feyenoordtól.

Európa-liga

Barcelonában a kezdés után a hazaiak rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést, de nem tudtak nyomást gyakorolni török ellenfelükre. A szünet előtt aztán mindkét oldalon voltak helyzetek, a kapusoknak már védenivalója is akadt. A házigazdák félidőben hármat cseréltek, érkezett Busquets, Pique és Dembélé, később Aubameyang is. A Galatasaray teljesen beszorult a térfelére, de az éppen a Barcelonától januárban fél évre kölcsönkapott Inaki Pena kapus vezérletével végig jól tartották magukat, így nem kell hátrányból várniuk a visszavágót.

A Glasgow Rangers és a Braga is kapott gól nélkül szerzett előnyt otthonában, a skótok 3-0-ra győzték le a Crvena zvezdát, a portugálok 2-0-ra kerekedtek a Monaco fölé.

Olaszországban egy végig kiélezett és izgalmas, ötgólos meccsen, minimális különbséggel nyert az Atalanta a Bayer Leverkusen ellen.
A Sevilla már a 42. egyenes kiesés szakaszát kezdte meg az Európa-ligában (és elődeiben – a szerk.). Ezt a számot eddig csak a Benficának sikerült elérnie. A spanyolok végig uralták a játékot a West Ham ellen, majd a mérkőzés egyetlen találatát a hazaiak marokkói válogatott támadója, Munir el-Haddadi szerezte a 60. percben.
Az orosz-ukrán háború fejleményeként az RB Leipzig–Szpartak Moszkva párharcot törölték, így a Leipzig játék nélkül jutott tovább.

A visszavágókat jövő csütörtökön játsszák.

 

Labdarúgó Európa-liga, nyolcaddöntő, első mérkőzések:

FC Barcelona (spanyol)–Galatasaray (török) 0-0

Glasgow Rangers (skót)–Crvena zvezda (szerb) 3-0 (2-0)

Braga (portugál)–AS Monaco (francia) 2-0 (1-0)

Atalanta (olasz)–Bayer Leverkusen (német) 3-2 (2-1)

Sevilla (spanyol)–West Ham United (angol) 1-0 (0-0)

Szerdán játszották:

FC Porto (portugál)–Olympique Lyon (francia) 0-1 (0-0)

Real Betis (spanyol)–Eintracht Frankfurt (német) 1-2 (1-2)

AUBAMEYANG MINDENT MEGPRÓBÁLT, DE GÓLIG Ő SEM JUTOTT EL | FOTÓ: JOSEP LAGO / AFP

 

Konferencia-liga

A magyar válogatott csapatkapitányát is foglalkoztató svájci Basel esélytelenebb félként utazott Marseille-be. A franciák Milik góljaival megléptek 2-0-ra, de a második félidőben szépíteni tudtak a vendégek. 

A Tottenham Hotspur után ismételten egy angol csapattal, a Leicester City-vel találkozott a francia Rennes, és két gólos hátrányból várhatja a jövő heti visszavágót. A Bodö/Glimt egygólos előnyt szerzett hazai pályán az AZ Alkmaar ellen.

A játéknap legizgalmasabb – 8 gólos – mérkőzését Eindhovenben játszották, ahol a hazai PSV először  0-1-ről, aztán 1-3-ról, majd a hajrában 3-4-ről is egyenlített a dán FC Köbenhavn ellen.

A Holender Filipet foglalkoztató Partizan Beograd hazai pályán 5-2-re kikapott a Feyenoordtól. A szerb csapat kétszer is vezetést szerzett, de a második félidőben ellenállhatatlanul futballozó hollandok négy gólt szerezve jószerével eldöntötték a továbbjutás kérdését. A magyar válogatott játékos a 75. percben 2-4-es állásnál csereként lépett pályára, még megnézhette testközelből az utolsó holland találatot.

Szintén idegenben győzött az AS Roma, amely 1-0-ra bizonyult jobbnak a Vitesse együttesénél úgy, hogy a 79. perctől emberhátrányban futballozott. A PAOK egy-, a Slavia Praha pedig háromgólos előnyre tett szert saját közönsége előtt.

A visszavágókat az Európa-ligához hasonlóan jövő csütörtökön rendezik.

 

Labdarúgó Konferencia-liga, nyolcaddöntő, első mérkőzések:

Olympique Marseille (francia)–Basel (svájci) 2-1 (1-0)

Leicester City (angol)–Rennes (francia) 2-0 (1-0)

PSV Eindhoven (holland)–FC Köbenhavn (dán) 4-4 (1-3)

Bodö/Glimt (norvég)–AZ Alkmaar (holland) 2-1 (1-0)

PAOK (görög)–Gent (belga) 1-0 (0-0)

Partizan Beograd (szerb)–Feyenoord (holland) 2-5 (1-1)

Slavia Praha (cseh)–LASK Linz (osztrák) 4-1 (2-0)

Vitesse (holland)–AS Roma (olasz) 0-1 (0-1)

A MARSEILLE LENGYEL CSATÁRA, ARKADIUSZ MILIK VOLT A BASEL MUMUSA | FOTÓ: NICOLAS TUCAT / AFP

Legnépszerűbb cikkeink