Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

444: augusztus végéig működtetik az Indexet a felmondott újságírók

Létrehozva:

Még senkit nem sikerült a helyükre szerződtetni, a kuratóriumi elnök szabadságon van. Egy terv szerint politikamentessé alakítanák át az újságot.

Augusztus végéig tart az ideiglenes állapot az Indexnél: a távozó, de felmondási idejüket töltő munkatársak takaréklángon működtetik az újságot; a hírügyeletet ellátják, de a nevüket szinte már egyáltalán nem írják ki – írta belső információkra alapozva a 444.

A lap szerint az Indexet tulajdonló alapítvány vezetője, Bodolai László arra számított, hogy ha húzza az időt, a Dull Szabolcs főszerkesztő kirúgása miatt felmondott újságírók egy része „visszaszivárog” vagy valamilyen módon mégis a lapnál marad, de ez a számítás nem vált be.

Szombathy Pálnak, az Index.hu Zrt. frissen kinevezett vezérigazgatójának és Sztankóczy Andrásnak, az igazgatóság harmadik tagjának lett volna feladata az újságírókat meggyőzni, de erre nem sok esélyük volt. Pedig a 444 szerint akadt, akinek dupla pénzt ajánlottak ugyanazért a munkáért, de így sem maradt.

Bár folyik a toborzás, a lap információ szerint a megkeresettek sorra utasítják el az ajánlatot. Tevan Imre korábbi főszerkesztő-helyettes érkezése és egy nappal későbbi távozása óta új ember nem bukkant fel az Indexben.

Bodolai éppen szabadságon van, ügyvédek pedig sorra léptetik ki a munkatársakat.

A cikk szerint  arról is vannak hírek, hogy van olyan terv – nem hivatalosan -, ami meg sem próbálná visszaállítani az Index korábbi működését, hanem egy laza, fiatalos portál lenne, lecsavart, a tartalom maximum 20 százalékát elérő politikával. Ennek a 20 százaléknak is csak a fele lenne belpolitika, a maradék 10 külpolitika.  (444)

Legnépszerűbb cikkeink