Magyarország
Babakocsit toló nőre zuhant az ablakból kieső férfi – mindketten meghaltak
A rendőrség azt írta a police.hu-n, hogy a férfi kiugrott az épületből. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta, a helyszínről egy féléves kislányt vittek kórházba.
A baleset Budapest XI. kerületében, a Hadak útján történt. Az M1 úgy tudja: a babakocsi összetört, de a benne lévő gyermek csak könnyebben sérült meg.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az épület 14. emeletéről öngyilkossági szándékkal ugrott ki a férfi, aki a családjával sétálni induló nőre esett. A 42 éves budapesti férfi és a 41 éves fővárosi nő is olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette.
Az asszony férje és nagyobbik gyermeke nem sérült meg, a kisebbet azonban megfigyelésre a mentők kórházba vitték. A BRFK gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított büntetőeljárást – írta a rendőrség.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta: négy mentőegységet riasztottak. Az első rohamkocsi percek alatt a helyszínre ért. A mentők a földön egy férfit láttak, aki nagy magasságból zuhant ki és ráesett egy anyukára. A nő mellett egy féléves kislány is ott volt.
Az anyát és a férfit is hosszú ideig próbálták újraéleszteni, de mindketten menthetetlenek voltak. A csecsemőt könnyű sérülésekkel vitték a gyermeksebészeti osztályra – közölte Győrfi Pál.
(MTI)
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot!
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években