Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

COVID-19: Romániában újra tombol a kór

Létrehozva:

Romániában ismét megdőltek a koronavírus-járvány negatív rekordjai, mind az egy nap alatt diagnosztizált új esetek, mind az elhalálozások tekintetében, miközben a kormány a kedden hatályba léptetett karanténtörvény alkalmazásától a fertőzések ütemének megfékezését reméli.

A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) keddi jelentése szerint megközelítette az ezret (994) az utóbbi 24 órában azonosított fertőzöttek száma, és minden korábbinál több, 36 Covid-19-ben szenvedő beteg vesztette életét egy nap alatt.

A GCS közleménye szerint a kedden hatályba lépő karnaténtörvény – több mint kéthetes joghézag után – ismét lehetővé teszi a koronavírussal diagnosztizált fertőzöttek kórházi, vagy otthoni elkülönítését, és jogalapot teremt a hatóságoknak arra, hogy karanténra kötelezzék a fertőzöttekkel kapcsolatba kerülő, vagy a járvány sújtotta országokból érkező embereket.

Csehországban hétfőn 153-mal emelkedett az igazolt koronavírus-fertőzések száma, ami az utóbbi hetek legmagasabb napi adata – közölte a cseh egészségügyi minisztérium kedden a honlapján. A március elsején kimutatott első megbetegedés óta a járványban megfertőződött személyek száma hétfőn már meghaladta a 14 ezret. A betegek háromötöde meggyógyult, így jelenleg a fertőzöttek száma 4903.

Ausztriában péntektől ismét kötelezővé teszik a szájmaszkot a zárt légterű nyilvános helyeken, így az élelmiszer-üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a bankokban és a postahivatalokban – jelentette be Sebastian Kurz kancellár kedd délután Bécsben.

Kurz a harmonikához hasonlította a koronavírussal kapcsolatos számok alakulását. Kifejtette: pozitív és negatív szakaszok váltják egymást, vagyis az új fertőzöttek száma néhány napon át emelkedik, majd néhány egymást követő napon át ismét csökken.

Az Egyesült Államok nyugati parti tagállamában, Kaliforniában hétfőn a járvány kitörése óta a legtöbb új fertőzöttet, 11 800 új esetet regisztráltak. A páciensek 26 százalékát azonnal az intenzív osztályon kellett elhelyezni, 19 százalékukat pedig lélegeztetőgépek tartják életben.

„Továbbra is aggasztó mértékben emelkedik az új fertőzöttek száma” – nyilatkozta az NBC televíziónak Barbara Ferrer, a mintegy tízmillió lakosú Los Angeles megye közegészségügyi vezetője. Ferrer elmondta: az újonnan diagnosztizáltak elsöprő többsége fiatal. Úgy fogalmazott: „soha nem látott ütemben betegszenek meg a fiatal korosztályok”.

Brazíliában hétfőn meghaladta a 80 ezret az új típusú koronavírus halálos áldozatainak száma, s nem sokkal később a kormány két tagja is bejelentette, hogy megfertőződött.

Milton Ribeiro oktatási miniszter és Onyx Lorenzoni állampolgársági miniszter is tudatta, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztjének az eredménye. Mindketten azonnal orvosi kezelést kaptak, és a továbbiakban otthonról látják el feladataikat. Jair Bolsonaro, az ország elnöke tíz napja jelentette be, hogy elkapta a vírust.

Brazíliában az Egyesült Államok után a legsúlyosabb a helyzet a világon. A fertőzöttek száma 2 millió fölött van, a halálos áldozatoké pedig hétfőn lépte át a 80 ezret.

A múlt heti nyolcszáz koronavírusos fertőzöttnél is nagyobb napi növekményhez képest ezen a héten kevesebb új beteget regisztráltak Ukrajnában. Vasárnap 651-et, hétfőn 673-at. A járvány kitörése óta igazolt fertőzöttek száma már meghaladta a 60 ezret.

Oroszországban a kedden közölt hivatalos adatok szerint az igazolt Covid-19-fertőzöttek száma az elmúlt egy nap alatt 5842-vel 783 328-ra emelkedett.

A napi növekmény, amely arányát tekintve 0,8 százalékos, április 29. óta egymás után másodszor csökkent 6 ezer alá, ezúttal a hétfői negatív rekordot is alulmúlva 98 fővel. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek 24,2 százaléka tünetmentes.

A világon 14 655 405 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 609 806, a gyógyultaké pedig 8 227 804 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli adatai szerint.

Egy nappal korábban még 14 457 916 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 605 205, a gyógyultaké pedig 8 123 869 volt.

 

Legnépszerűbb cikkeink