Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Két hét karantén vár a Horvátországba utazókra

Létrehozva:

Tekintettel a járványhelyzet romlására, szigorúbbak lesznek a belépési feltételek.

Rekordszámú, 116 új koronavírus-fertőzöttet jelentettek pénteken Horvátországban, így Vili Beros egészségügy-miniszter közölte, hogy

  • új intézkedéseket hoznak a gyülekezések felülvizsgálatára,
  • szigorítják a horvát határok átlépését a szomszédos országokból érkezők számára,
  • és kötelezővé teszik a maszkok viselését az éttermekben, bárokban és üzletekben.

„Még mindig tárgyalunk a szükséges intézkedésekről, és a nap végéig pontosítjuk őket” – mondta Vili Beros újságíróknak a kormány székházában tartott tanácskozása után a Tudományos Tanács.

Bejelentette azt is, hogy a Covid–19-járvány ellen küzdő operatív törzs visszatér a napi sajtótájékoztatókhoz. Sűrűbben ellenőrzik a gyülekezéseket is, hogy ne váljanak járványgóccá.

„Megvitattuk a határhelyzetet is. Jelentős javulást tapasztaltunk, de tekintettel a járványhelyzet romlására, szigorúbbak lesznek a belépési feltételek, és 14 napos – illetve a PCR-tesz elvégzése idején sokkal rövidebb – önkéntes karantént rendelünk el” – közölte a miniszter.

  • Beros elmondta, hogy sem új, sem általános korlátozásokat nem terveznek, ehelyett szelektív, speciális célpontra irányuló intézkedések lesznek.
  • Andreja Ambriovic Ristov, a zágrábi Rudjer Boskovic Intézet munkatársa elmondta, hogy az operatív törzs által ajánlott intézkedésekkel közel nullára lehet csökkenteni az új fertőzöttek számát.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink