Archív cikkek
Újraindul a lakossági lomtalanítás Budapesten
A fővárosban összesen 61 nap, azaz 61 körzet lomtalanítása maradt el a járvány miatt.
A járványhelyzet enyhülésére tekintettel az előzetes tervek szerint július 6-ától indul újra a lakossági lomtalanítás a fővárosban – írja az Infostart. Ezzel kapcsolatban az FKF Nonprofit Zrt. egyeztetett az kerületi önkormányzatokkal, így a megbeszélt menetrend szerint indul majd újra a szolgáltatás. Elsőként a XIV. kerület lakosai számíthatnak majd a nagydarabok hulladék elszállítására.
A három hónapos rendkívüli járványhelyzet alatt 61 körzet elmaradt lomtalanítását a cég megpróbálja megoldani, azonban nem könnyű, ugyanis munkaszüneti napok, valamint „bizonyos időjárási viszonyok” is csökkentik ennek a lehetőségét.
Az FKF keresi a megoldást, belső erőforrások átcsoportosításával, de gondolnak az elmaradt kerületekre is. Ennek érdekében az FKF Nonprofit Zrt. az érintett nyolc kerület (III., VIII., XII., XIII., XV., XVI., XXI., XXII.) lakói részére kompenzációs szolgáltatási csomagot állított össze. Ez szintén július 6-tól érhető majd el, és lényege, hogy az érintett kerület lakosai, előzetes telefonos egyeztetés után 150 kilogramm helyett az év végégi 400 kilogramm/fő lom díjmentes elszállítását biztosítja. Az érintett kerületek lakosainak emellett a Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központban további 400 kg lom díjmentes leadására is lehetőségük van.
A kedvezmény csak személyesen, a jogosultság igazolásával – lakcímkártya, személyigazolvány, illetve a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj befizetését igazoló szelvény bemutatásával – vehető igénybe.
A csomaggal kapcsolatos bővebb információ és a lomtalanítás dátumai az FKF oldalán érhetők el.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója