Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Elkezdődött az éves lomtalanítási akció a fővárosban

Létrehozva:

A fővárosi hulladékgazdálkodási közszolgáltató idén is elindította éves lomtalanítási programját, így először Csepelen, február 13-án kezdődött az éves program, majd Lipótváros, Víziváros, és a XVI. kerület következik.

A héten indult el az idei lomtalanítási szezon Budapesten, amelynek első állomása Csepel – írta a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. közleményében.

A Társaság kifejezetten kéri a lakosokat, hogy a lomtalanításra vonatkozó előírásokat tartsák be, és csak olyan holmit helyezzenek ki, amely nem károsítja a környezetet és nem gyűjthető szelektíven. Tehát lomtalanítások alkalmával kizárólag nagydarabos hulladék (pl. elhasználódott bútorok, ágybetétek, szőnyegek) helyezhető ki, azonban tilos a lomnak nem minősülő hulladékféleségek kihelyezése, mint pl. a háztartási hulladék, szelektíven gyűjthető csomagolási hulladék (pl. papír, műanyag, fém, üveg), elektromos és elektronikai hulladék, építési és bontási törmelék (pl. mosdókagyló, fürdőkád, csempe és törmeléke, használt nyílászárók). De kerülni kell a sitt, a föld, a síküveg, a zöldhulladék, a textil (pl. ruhanemű), az ipari vagy szolgáltatási tevékenységből származó hulladék, és a veszélyes hulladék kihelyezését is.

Emellett az FKF arra kéri a lakosságot, hogy

  • a lomot kizárólag a körzetükre vonatkozó kikészítés napján, 18 óra után helyezzék ki a lakóházuk előtti, hulladékgyűjtő járművekkel jól megközelíthető közterületre;
  • ne a parkoló autók mögé pakoljanak, mert úgy a Társaság járművei nem tudják megközelíteni a lomkupacokat (ha lehetséges, a társasházak jelöljenek ki egy-egy helyet, ahová a lakók kihelyezhetik a nagydarabos hulladékokat);
  • zöldterületre ne pakoljanak, óvják a környezetet. 

A lomok elszállítását a meghirdetett időpontban történő kihelyezést követő napon végzi az FKF, gyorsan felszámolva az akadályt és a szennyeződést a közterületeken. A Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója a lomtalanítást követően elvégzi az úttest takarítását, de az ingatlan előtti terület és járdaszakasz megtisztítása az ingatlan tulajdonosának, üzemeltetőjének, használójának a kötelessége.

A lomok kikészítésének időpontjáról és módjáról a Társaság előzetesen, írásban tájékoztatja az érintett lakosságot, de az FKF oldalán is meg lehet tekinteni.

(Kiemelt kép forrása: Budapesti Közművek)

Legnépszerűbb cikkeink