Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Zuhan a dinnye ár – már csak 626 ezret adnak egy darabért

Létrehozva:

Forrás: Wikipedia

A korábbi rekordár harmadáért, 220 ezer jenért (626 ezer forintért) kelt el egy Densuke dinnye a szezonnyitó dinnyeárverésen Japánban – írja az MTI.

A Hokkaidó szigeten tartott tradicionális éves nyitóárverésen tavaly még jóval drágábban kelt el a sötétzöld héjú, különleges gyümölcs. A Toma város jelképének számító dinnye egyikéért

az előző évi árverésen fizették az eddigi legmagasabb összeget, 750 ezer jent (2,1 millió forintot).

Az Asahikavában lévő halpiac szóvivője hétfőn elmondta, hogy várható volt az ár csökkenése a koronavírus-járvány miatt. Hasonlóan járt a szintén nagyon híres Yubari dinnye is, melynek 2 példánya „csak” 348 ezer forintnak megfelelő jenért kelt el.

Az aukciók minden évben a nemes gyümölcsökkel való kereskedelem szezonjának ünnepélyes kezdetét jelzik. A dinnyék Hokkaido büszkeségei, kiválasztott földművesek termelik. Magas áruk elsősorban a kereskedőket dicséri, az indító árverések ugyanis elsősorban PR-akciók, a sajtó figyelmének felkeltését célozzák meg. Az itt elkelt dinnyéket főként éttermek vásárolják meg.

Legnépszerűbb cikkeink