Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Archív cikkek

Lázár János lesz a Magyar Tenisz Szövetség elnöke

Csikász Brigitta

Létrehozva:

A volt kancelláriaminiszter, Lázár János elnökként teheti rendbe a a csődközelbe került Magyar Tenisz Szövetséget – értesült a Pesti Hírlap.

Idén derült ki, hogy nagyon nagy bajban van a szövetség: szó szerint a megszűnés fenyegeti. Korábban megírtuk, hogy a sportszövetség 3,6 milliárd forintot kért az Emberi Erőforrások Minisztériumától, hogy elkerüljék a csődöt. A Pesti Hírlapnak a szövetség vezetéséből többen is megerősítették, hogy a kormány partner lenne a konszolidációban, már tárgyalnak is a folyamatról.

A teljes megszűnéstől kellene az államnak megmenteni a Magyar Tenisz Szövetséget

Legalábbis ezt állítja magáról a sportszervezet. 4 milliárd forint ‒ ennyit kérnek a teniszezők az Emmitől, ami a Pesti Hírlap információi szerint meg is adná ezt a pénzt. „A Magyar Tenisz Szövetség hónapok óta komoly anyagi problémákkal küzd, ami mára olyan súlyossá vált, hogy csak állami segítséggel, teljes pénzügyi konszolidációval kerülhető el a felszámolása” ‒ […]

Információink szerint azt minden résztvevő egyértelműnek veszi: a helyzet rendezése nem megy a jelenlegi vezetéssel. Az elnökségből öten távoztak azt követően, hogy kiderült: a februárban lemondott főtitkár, Richter Attila működése alatt tetemes adósságot halmozott fel az MTSZ és csak az állam segítsége mentheti meg a megszűnéstől.

Csak így van esély a túlélésre

Az MTSZ belső ügyeit ismerő forrásunk, neve elhallgatását kérve azt mondta: csak abban az esetben menekülhet meg a szövetség, ha a kormány olyan erős embere kapja meg a vezetését, aki révén dől majd a pénz is a szövetséghez. „A sportszervezet évi működése 600-700 millió forintot tesz ki, a versenyek azok, amelyek megrendezése milliárdokra rúg.”

A mostani elnök, Szűcs Lajos helyére több ember neve felmerült, így a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkáráé, Tuzson Bencéé is, de lapértesülések alapján ő nem vállalta a feladatot. Szóba jött az is, hogy a sportszervezet vezetésében szerepet kaphat Rogán Antal kabinetirodát vezető miniszter volt felesége, Rogán-Gaál Cecília, aki a Budai Tenisz Centrumot bérlő-üzemeltető cégben, az Excellent Game Mozgásakadémia és Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft.-ben tavaly szeptember óta felügyelő-bizottsági tag.

Aztán a Népszava pendítette meg, hogy

Lázár János ülhet az MTSZ székébe, de a Pesti Hírlap informcáiói szerint ez már eldöntött kérdés.

Hódmezővásárhely fideszes országgyűlési képviselője jelenleg a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos, illetve a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos.

A szövetségből többen megerősítették lapunknak: szerdán, június 3-án Lázár a szövetség vezetésében érintettekkel folytatott tárgyalásokat. Úgy tudjuk,

abban is megállapodtak, az MTSZ lemondott főtitkára és a rövidesen távozó elnök mentesülhet a felelősségre vonás alól.

Legnépszerűbb cikkeink